Vidék

Egy-egy millió euró 7 településnek

2015.05.22 - 08:00

Hét Szatmár megyei önkormányzat kap egyenként közel egymillió euró támogatást mezőgazdasági utakra.

 

Ákos, Börvely, Mezőpetri, Szatmárpálfalva, Majtény, Szamosdob és Turc községek elöljáróit Daniel Constantin, az agrártárca vezetője és David Eugen Popescu, a Vidékfejlesztési Beruházási Alap Ügynökségének (AFIR) vezérigazgatója tájékoztatta a jó hírről Bukarestben, a Victoria Palotában. A támogatás összegét már meglévő mezőgazdasági utak modernizálására lehet fordítani, ami a mezei utak kövezését és aszfaltozását foglalja magában. Az egyenként 8–12 km hosszúságú utak korszerűsítése egyrészt előnyt jelent a mezőgazdaságban dolgozók számára, akik jobb körülmények között közelíthetik meg területeiket, másrészt tehermentesíti is a forgalmasabb országutakat, ugyanis minden felújításra kerülő mezőgazdasági útnak kapcsolódnia kell községi, megyei vagy országúthoz.

A pályázatokat az önkormányzatok az előző uniós költségvetési ciklusban (2007–2013) tették le, a támogatási szerződéseket június 30-ig köti meg a vidékfejlesztési minisztérium az érdekelt önkormányzatokkal, a megvalósításra pedig előreláthatólag 33 hónapot kapnak a községek. A Bukarestbe érkezett, Szatmár megyei RMDSZ-es polgármestereket fogadta a Képviselőházban Kelemen Hunor szövetségi elnök, Erdei D. István és Kereskényi Gábor parlamenti képviselők, illetve Pataki Csaba szenátor.