Decemberben nem egy, hanem 700 bögre boldogság kelt el a jótékonysági rendezvényen — az összegyűlt adományokból vásárolt, felfekvés elleni eszközöket tegnap adták át a kórháznak.
A Szatmári Rotaract, Rotary és az Interact Club Egyesület lelkes fiataljai december elején harmadik alkalommal nyitották meg a Rotaract-házikót a régi városközpontban, ahol sok szeretettel, még több vidámsággal és egy bögre forralt borral, teával, forró csokival, mézes pogácsával, teasüteménnyel fogadták délután és esténként mindazon szatmáriakat, akik egy nemes cél érdekében pénzadományt helyeztek el a kihelyezett dobozban. Hétvégente a forró italt szürcsölgetők egy-egy nagyon jó, karácsonyi hangulatú szabadtéri minikoncert részesei is lehettek — így teljesen érthető, hogy minden este nagyon sokan gyűltek össze a házikó körül, kilépve a hétköznapok rohanásából és egyhangúságából, kellemes perceket töltve, barátaikkal beszélgetve és adományozva. A nemes szándékú és jó hangulatú akciónak meg is lett az eredménye: 700 vidám díszítésű bögre lelt gazdára, 1200 liter forralt bort, valamint több száz liternyi teát és forró csokit kortyoltak el az adományozók — az összegyűlt közel 8000 lejből pedig a megyei kórház aneszteziológia és intenzív terápiás osztálya számára vásároltak felszereléseket, pontosabban egy toalettel ellátott kerekesszéket, 21 felfekvés elleni speciális matracot és 12 felfekvés elleni párnát. Ezek a légkamrás, légbuborékos eszközök biztosítják, hogy a hosszú napokra, hetekre ágyban fekvésre kényszerült (és sokszor öntudatlan állapotban lévő) betegek testének egyes pontjai (hát, lapockák, farkcsont stb.) csak bizonyos időtartamra legyenek saját súlyuknak a nyomása alatt, majd a keringés javítása érdekében tehermentesülnek a súlytól, a légbuborékok lágy mozgásának köszönhetően pedig csökken a testre nehezedő nyomás, javul a vérkeringés és a vér oxigénszállítása. A felszereléseket tegnap adták át a megyei kórháznak, pontosabban az aneszteziológia és intenzív terápiás osztályt vezető dr. Lupşa Ioan főorvosnak, aki nagy örömmel vette át és köszönte meg az adományokat — nem csak az ötletgazda rotaractos fiataloknak, de a szatmáriaknak is, akiknek köszönhetően a legsúlyosabb állapotban lévő betegeket ellátó osztály mind a 21 ágyára felfekvés elleni matrac kerülhet. Az osztályon eddig csak három ilyen matrac volt, párna pedig egy sem, s mint a főorvos elmondta, felszerelésüket mesterséges lélegeztetőkészülékekkel kell(ene) még sürgősen bővíteni. „Nagyon sok beteget látunk el, hétvégeken pedig úgy is mondhatom: túlzsúfolt az osztály — pedig nem kicsi osztály, egyike a legnagyobbaknak az országban, és sajnos nagyon sok az olyan betegünk, aki képtelen önállóan lélegezni. Ezért van legsürgősebben szükségünk lélegeztetőkészülékekre, és persze az egész osztály alaposan megérett már a teljes körű felújításra is” — mondta a főorvos.
Szabó Kinga Mária