Közel negyedszázada elkezdődött Romániában a reform minden területen, eredmény azonban messziről sem látszik: mindenki elégedetlen, itt-ott vannak kisebb-nagyobb sztrájkmegmozdulások, de egy idő után ezek is elcsendesednek, és minden megy tovább a maga nehezen járható útján. Most az egészségügyben dolgozók készülnek általános sztrájkra. Egyes szakszervezeti megbízottak azt nyilatkozzák, hogy fehér, mások, hogy fekete, de olyanok is vannak, akik nemzetiszín szalagot fognak a karjukra tűzni. Fizetéseik emelését, az ágazat jelentősebb arányú finanszírozását követelik, mert a minimálisra sorvasztott állami hozzájárulás olyan mélypontra sodorta a romániai egészségügyet, hogy onnan ma már nagy összegekkel is nehéz lesz, nem európai színvonalra, csupán a minimális ellátás biztosításához felvergődni.

A miniszter többször bejelentette már, hogy nincs pénz, sokat nem ígérhet. Az egészségbiztosító is haldoklik. Az alkalmazottak nagy része minimálbérért dolgozik, a kis jövedelemből nem sok kerül be a biztosító kasszájába, ebből nem sokat lehet fordítani orvosi ellátásra, kezelésre és gyógyszertámogatásra. A szaktárcavezető reformtervezetével biztatja az egészségügyi dolgozókat és a betegeket, de a néhány hete közvitára bocsátott tervezet az orvosok szerint átgondolatlan, nem szolgálja a betegek érdekeit. Nem számolnak a lerobbant egészségügyi infrastruktúrával, új feladatokat, munkaköröket találnak ki, az anyagi források biztosítása nélkül. Reformot akarnak, pénz nélkül, pedig már több ízben bebizonyosodott, hogy ez így lehetetlen. Romániában az egészségügy évek, évtizedek óta mostohagyermek. Idén a nemzeti össztermék négy százaléka jutott az egészségügynek, most a tiltakozó orvosok egyik követelése a hat százalék biztosítása jövőre, miközben az EU-s átlag kilenc százalék. Nincs pénz, hangzik el évek óta, közben egyre több helyen olvashatjuk a médiában, hogy egyik-másik közintézmény vezetőjének havi nyolc-kilenc ezer lejes fizetése van. Hogy mennyire lehet megbízni a román egészségügyben, azt az is igazolja, hogy politikusaink és a magasabb beosztásban lévő honfitársaink a legkisebb betegségekkel is külföldre szaladnak. Mint minden eddigi sztrájk, ez is véget ér majd, bizonyára ez is eredménytelenül. Lehet, hogy ígér a kormány több pénzt, de annyit biztos, hogy nem, amennyire szükség van, bár a keveset is el kell venni valahonnan, ami újabb sztrájkhoz vezet.

Elek György