Vidék

Egészségügyi fejlesztés Erdődön

Fotó: Elek György
2021.10.30 - 08:26
Állandó ügyelet működik az egészségügyi központtá alakított háziorvosi rendelőben Erdődön — hangzott el tegnap a projektzáró sajtótájékoztatón.

Tegnap Erdőd város polgármesteri hivatalának nagytermében sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a háziorvosi rendelő egészségügyi központtá történő átalakítása és felszerelése befejeződött, majd a tájékoztatót követően be is mutatták az átalakított épületet.

Erdőd város és a magyarországi Napkor egy közös, határon átnyúló projektnek köszönhetően fejlesztette a meglévő háziorvosi körzeti rendelőt. A fejlesztési programot testvértelepülésével, Napkorral közösen valósította meg Erdőd. Az elnyert támogatási összeg 446 ezer euró, a projekt teljes értéke mintegy 554 ezer euró, ebből az összegből korszerűsítették a meglevő alapellátási infrastruktúrát.

A 7000 fős kisváros 2004 óta ápol testvérvárosi kapcsolatot Napkorral, így a közvetlen kapcsolatnak köszönhetően a pályázatot benyújtó Erdőd magyarországi testvértelepülését választotta partnernek. A kidolgozott projekt a jogosult terület közös szükségleteire alapozott és adott megoldást, az azonosított problémákat határon átnyúló szemszögből oldva meg.

hirek/2021/oktober/30/erdod1.jpg

Míg Erdőd városában a készenléti orvosi ügyeletet fejlesztették, addig Napkoron a meglévő informatikai rendszerek korszerűsítése, korszerű orvosdiagnosztikai eszközök beszerzése is megvalósult. Mindkét rendelőt felszerelték egy-egy defibrillátorral, és házi diagnosztikai eszközök is beszerzésre kerültek. Nagy hangsúlyt kapott a programban a szűrővizsgálatok elvégzése és a felvilágosítás. Ennek érdekében a meglévő várótermeket átalakították, betegmegfigyelő rendszert építettek ki.

Az Interreg V-A Románia–Magyarország Program a határ menti övezet együttműködésének támogatására jött létre, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszíroz, kiegészítve a programban részt vevő két tagállam saját forrásaival. A program egyik eleme az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, amelyre összesen 57,03 millió euró állt rendelkezésre. E.Gy.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Szamos-Sugárút Napok, Lázáriban és Erdődön

Terítéken: hogyan kell irodalmat csinálni, Erdőd kulturális öröksége, kortárs Petőfi-olvasatok.
Vidék

Áramkimaradások Erdődön

Munkálatokat végeztet a város elektromos hálózatán az áramszolgáltató, ami miatt nyolcórás áramszünetre kell számítani pénteken, tizennégy erdődi utcában.
Szatmárnémeti

Vízkimaradás lesz pénteken szinte egész nap

Szivattyú állomás telepítése miatt víztelenítik a csővezetékeket Szatmárnémeti délnyugati részén, ezért pénteken, reggel kilenc és délután három között nem lesz csapvíz Szatmárzsadányban és Szőkemocsáron.