Szatmárnémeti

Egészséges választások

2020.10.22 - 11:43

A foglalkozásokat a 2020/2021-es tanév során tartják az egyesület napközis központjában a Szatmár Megyei Drogprevenciós és Tanácsadási Központ (CPECA) szakembereinek közreműködésével — tudtuk meg Cristina Balától, a Stea Egyesület elnökétől. 

Cristina Bala elmondta, hogy a projekt olyan interaktív pedagógiai tevékenységek sorozatát foglalja magában, amelyek célja a gyermekek érzelmi képességeinek, az öntudatuknak, továbbá az asszertív gondolkodásuknak az erősítése. Emellett a gyermekek megtanulhatják beazonosítani érzelmeiket, de azt is, hogyan kezeljék a negatív érzelmeket, továbbá az ezekből fakadó helyzeteket, illetve azt is, hogyan alkalmazhatják a tanultakat egy közösségben. A gyermekek mesék, oktató kisfilmek, különböző szituációs és szerepjátékok által tanulhatnak és ismerkedhetnek meg az érzelmekkel. Az egyesület elnöke elmondta továbbá, hogy az érzelmek tudatos megismerése által a fiatalkori drogfogyasztás is nagymértékben csökkenhet, továbbá rávezeti őket arra, hogy az életben minél jobb döntéseket hozzanak. 

A tevékenységek átlagosan havonta 2 alkalommal zajlanak. A programban húsz rendkívül hátrányos helyzetű szatmárzsadányi gyermek vesz részt, két csoportra osztva, odafigyelve a járványügyi szabályok szigorú betartására.
 

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Érzelmek: pályázat fotósorozat készítésére

Az emberi érzelmek vizuális megjelenítése egy fotózorozatban — a BBTE Magyar Film és Média Intézetének pályázatára május 27–ig jelentkezhetnek az idei tanév jó szemű XI. és XII. osztályosai.
Szatmárnémeti

Az ételintoleranciás kicsik négy szatmárnémeti bölcsődébe is beirathatóak

Speciális étrendet igénylő gyerekeket is tud fogadni a a Csodaország, a Hüvelyk Matyi, a Kis Hableány és A Kiskakas Gyémánt Krajcárja bölcsi.
Szatmárnémeti

Jobbított menü a bölcsődékben

Egészségesebb ételek kerülnek a kicsik elé a megyeközpontbeli hat bölcsiben.