Ezen a szerda reggelen Kereskényi Gábor VárosINFÓ című rádióműsorában nem csak mint polgármester, de a szatmárnémeti RMDSZ elnökeként is tájékoztatta a hallgatókat.
Bronzból készül Nagyváradon
Úgy fogalmazott, hogy számára a tavasz mindig március 15-ével jön el, és hogy a szatmárnémeti RMDSZ nagyon készül az 1848-49-es forradalom idei megemlékezésére. Kétszáz éves Petőfi jubileumot ünnepel idén a világ magyarsága, a kerek évforduló alkalmából a városi szervezet egész alakos Petőfi Sándor szobrot fog állítani a forradalmár költő emlékére Szatmárnémetiben, az István-téren, ahol most mellszobra áll a régi nagynak. Az új szobrot bronzból ugyanaz a Deák Árpád nagyváradi szobrászművész készíti, aki a mellszobrot szobrot is öntötte. Az új alkotásnak egy 1,6 méteres talapzata lesz, ezen fog állni a költő 2,6 méteres bronzmása. Szeptemberben, egy szép ünnepség keretében lesz az új szobor leleplezve, a szoboravatás pontos napja, időpontja később lesz bejelentve.
Az idei Szatmár megyei központi forradalmi ünnepségről is beszélt a szatmárnémeti RMDSZ elnök — a rendezvénysor március 14-én kedden, a Szatmárnémeti Északi Színházban kezdődik majd délután hat órakor, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak előadásával. Őket Csorján Árpád és Szabó Franciska készíti fel a szereplésre. Aznap este adják át a szatmárnémeti RMDSZ által kiosztott, életműdíjakként fungáló Ezüst Tulipán díjakat is három olyan fontos személyiség számára, akik közösségépítésben, művelődésben, oktatásban, ifjúság-nevelésben, vagy sportban alkottak maradandót. A színházban aznap és a másnapi eseményeken is ott lesz az idei főhajtás díszvendége, Grezsa Csaba Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Március 15
A március 15-i ünnepség aznap, délután fél öttől az Ormos-ház előtt, a villanyórához meghirdetett gyülekezővel kezdődik. Innen lovashuszárok és rézfúvósok vezetésével vonul majd az ünneplő tömeg a Kazinczy utcán végig az István-téri Petőfi-szoborig, ahol ökumenikus ima, szavalatok, ünnepi beszédek lesznek megtartva. A megemlékezést a szobor megkoszorúzásával zárják.
Princz Csaba