Sport

Edzőtáborvan vannak a LPS ifi focistái

2016.02.04 - 17:27

Szombaton ér véget Aknasugatagon a Szatmárnémeti LPS ifjúsági A korosztályos labdarúgócsapatának az edzőtábora. 

Dacian Nastai edző tizenkilenc játékost vitt magával az egyhetes összetartásra, ahol napi 2-3 edzéssel készülnek a bajnokság tavaszi folytatására. Az edző elmondta, elsődleges céljuk, hogy megnyerjék a korosztályos bajnokság 6-os számú selejtezőcsoportját. Tizenkét lejátszott mérkőzés után három egységgel vezetik a táblázatot a 28 pontos Kolozsvári CFR előtt, és hét ponttal utasítják maguk mögé a harmadik Marosvásárhelyi ASA együttest.

„Ezek a játékosok a korosztályos bajnokság élvonalában, az elitligában kell hogy játszanak. Sajnos az elmúlt idénybeli eredmények miatt maradtunk a klasszikus, selejtezős bajnokságba. De itt is vannak erős ellenfelek, és ha csoportgyőztesként zárnánk a CFR, vagy az ASA előtt, akkor az egy hatalmas megvalósítás lenne a fiúk és a város számára is” — mondta Nastai.

Szombaton, az edzőtábor zárásaként a harmadosztály egyik élcsapata ellen, a Máramarosszigeti VSK-val játszanak egy felkészülési mérkőzést.

A LPS kerete: Sebastian Moroz, Vincze Levente, Bálint Kristóf, Sergiu Ciocan, Titus Coți, Denis Cubaș, Forgács Darius, Hájer István, Claudiu Levay, Micaș Adrian, Nagy Máté, Darius Oltean, Răzvan Onea, Parnău Márk, Santai Szabolcs, Székely Krisztián, Denis Topan,Vincze Dávid, Laurențiu Catuna.