Sport

Edzőtáborban voltak az Oli 17 évesei

2017.02.16 - 10:05

A Szatmárnémeti FC Olimpia 17 éven aluliak labdarúgócsapatának huszonnégy játékosa vett részt a nyírbátori edzőtáborba, ahol a napi erőnléti alapozások mellett négy felkészülési mérkőzést is játszottak.

Csik Tibor vezetőedző elmondta, a legények háromágyas szobákba voltak elszállásolva, viszont a szakvezetők kérésére a szálloda karbantartói kivitték szobákból a televíziókat, illetve az internet hozzáférést is letiltották. Egy atlétikai terem, két műfüves pálya, egy jól felszerelt fitnesz-terem állt a csapat rendelkezésére a nyolc napos edzőtáborban, továbbá a SPA-részleget is használhatták.

Négy edzőmeccsből hármat megnyertek a legények, egyszer pedig döntetlent játszottak.

Az FC Olimpia junior C korosztályos csapata a bajnokság 9-es számú regionális selejtező csoportjának a 6. helyén áll 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 9 vereséggel. A pontvadászat a 21. forduló mérkőzéseivel március 14-én folytatódik.

Csik Tibor köszönetet mond a szülők támogatásának is.

Felkészülési mérkőzések eredményei

FC Olimpia – Nagybánya (junior C) 2–2 (szatmári gólszerzők: Contra, Sopronyi)

FC Olimpia – Mátészalka MTK U17 6–0 (Bodan 2 gól, Lázin, Kecskés, Jakab, Horotan)

FC Olimpia – Nyírbátor U19 5–3 (szatmári gólszerzők: Bodan 2, Sician, Kecskés, Văsălie)

FC Olimpia – Nyírmeggyes U19 5–2 (szatmári gólszerzők: Văsălie 2, Lázin, Kecskés, Purguly).

A keret tagjai

Vezentan, Pop, Kerezsi, Molnár (kapusok) – Purguly, Puskás (jobb hátvédek) – Horotan, Farcaș (jobb középhátvédek) – Balogh, Mátyás (bal középhátvédek) – Kővári (bal hátvéd) – Jakab, Medve (jobb középpályások) – Adrian Mândruț, Tincău, Contra, Văsălie, Gherman (középpályások) – Sician, Kecskés (bal középpályások) – Sopronyi, Bodan, Lázin, Zima (csatárok). Edzők: Csik Tibor, Paul Levente, Daniel Oșan.