Magazin

Ed Sheeran érkezik jövőre a Szigetre

2018.09.21 - 13:22

A nemzetközi popvilág aktuális sztárja, Ed Sheeran lesz a jövő évi Sziget első napjának kiemelt fellépője. A fesztivál 2019-ben augusztus 7-től 13-ig fog tartani — közölték a szervezők.

A 27 éves brit zenész, dalszerző, énekes az elmúlt tíz évben több mint száz zenei díjat kapott, köztük négy Grammyt, számait többmilliárdszor nézték meg a legnagyobb videomegosztón. Shape of You című felvételét egyedül csaknem négymilliárdszor, tavaly ő volt a világon a legtöbb eladást produkáló zenész.

Az eddig három stúdiólemezt készített Ed Sheeran a Grammy-díjak mellett nyert már négy Ivor Novello-díjat, öt Brit Awardsot, hat Billboard Awardsot és 2017-ben a Brit Birodalom Rendje tagja is lett, utóbbit zenei tevékenységéért és a jótékonyság terén végzett szolgálataiért érdemelte ki.

„Több mint egy éve tárgyalunk Sheeran ügynökségével és nagy öröm, hogy ilyen hamar bejelenthetjük őt. Sheeran első magyarországi koncertjét a Szigeten adja és rajtunk kívül is csak egy fesztiválon lép fel jövőre a stadionkoncertek mellett” — idézi Kádár Tamást, a Sziget főszervezőjét a közlemény.

A főszervező hangsúlyozta, hogy Sheeran a Szigetnek a környezettudatosságot a középpontba állító Love Revolution koncepciójába is illeszkedik. Az énekes szerepel a drop4drop által indított jótékonysági kampányban, ami azt tűzte ki célul, hogy minél többen juthassanak tiszta vízhez.