Vidék

Ébredő tavasz Halmiban

2015.03.07 - 13:00

Nem csak a tavasz, de a virágok is ébredtek tegnap Halmiban, az I. C osztályban.

Gazdag és színes csokorral ajándékozták meg nőnap alkalmából édesanyjukat, nagymamáikat — és mint Szilágyi Orsolya tanító nénitől megtudtuk — apukájukat is az általános iskola I. C osztályának apróságai. Délelőtt 10 órakor az izgatottság szinte tapintható volt a levegőben — de hogy a gyermekek vagy szüleik izgultak jobban, azt nehéz lett volna eldönteni. A műsort indító élőkép keretében a fiúk előbb felébresztették a tavaszi virágokat, azaz a kislányokat, majd miután az összes virág felébredt a téli álomból — a tavaszváró énekeket követően — minden gyerkőc egy-egy alkalomhoz illő verssel köszöntötte édesanyját. S ami ezután következett, az valóban meglepte az anyukákat, hiszen a kicsik virágesőt szórtak rájuk, végül néptánccal zárult az ünnepi műsor. „A gyermekek népviseletben vannak, ez az osztályunk népviselete, ünnepi öltözete, amelyet minden szerepkor, bármilyen fellépéskor vagy eseménykor magunkra öltünk. A néptáncot pedig nem opcionálisan, hanem rendes tantárgyként tanulják Szarvas Károly oktatótól, és most a szülőknek is bemutatták tudásukat” — magyarázza Orsi tanító néni. A néptánc után még egy meglepetés következett: az édesanyák egy-egy szál nárciszt, a nagymamák egy-egy virágkosarat kaptak — papírból hajtogatva. Ezeket a múlt hét kézimunka- és rajzóráin ügyeskedték össze a gyermekek, hiszen: „Nők napján, anyák napján természetesen szokás egy szál virágot adni, de úgy gondoltam, most valami mást találok ki. Ne az legyen: anya, küldd már el/add ide, hogy bevigyem az iskolába a virág árát, hanem olyasmi, amit a gyermekek készítettek, dolgoztak vele” — mondta a tanító néni.

Szabó Kinga Mária