Magazin

Dua Lipa magára zárta az öltözőt

2019.02.21 - 19:15

A Brit Awardson négy kategóriában is esélyes énekesnő nem kért a gratulációkból.

Dua Lipa a Brit Awards-gálán négy jelöléséből egyet tudott díjra váltani, az is megosztott elismerés, a legjobb kislemez kategóriában győzedelmeskedett a Calvin Harrisszel készült “One Kiss”. Vélhetően ezért borult ki a fiatal énekesnő, aki a múlt héten megnyert Grammy-díj után úgy gondolta, hazájában is elsöprő győzelmet arat majd.

A The Sun értesülési szerint Dua a műsor után az öltözőjéhez rohant, melyről letépte a nevét, majd bezárkózott. A hozzá érkező kollégák, így nem tudtak neki gratulálni az elismeréshez.

A gála nagy győztese egyébként a skót dj, Calvin Harris volt, aki a már említett elismerés mellett a produceri díjat is bezsebelte. A legjobb női szóló előadó díját Jorja Smith vehette át, George Ezra pedig, akinek Shotgun című száma a nyár slágere volt, a legjobb brit férfi szólóénekes trófeáját vihette haza.

Az év legjobb brit zenés videója díjat a Little Mix lánybanda kapta Woman Like Me című, Nicki Minaj rapperrel közös számáért. Tom Walker a Leave a Light On című dallal lett díjazott a legáttörőbb brit előadás kategóriában.

A The 1975 az estén megkapta a legjobb brit együttes díját, és A Brief Inquiry Into Online Relationships című lemezükkel ők nyerték el a legjobb brit album díját is.

A londoni O2 arénában megrendezett gálát Hugh Jackman hollywoodi sztár nyitotta meg A legnagyobb showman című filmjének főcímdalával. A fantasztikus zárást pedig Pinknek köszönhettük, aki az este a zenéhez való rendkívüli hozzájárulásért járó életműdíjat vehette át, amelyet korábban csak brit művész nyert el.