A tárcavezető elmondta, küzdött azért, hogy a szállításügyi minisztérium minél több pénzt kapjon a költségvetés kiigazításakor, és az összeg legnagyobb részét a vasúthálózat felújítására fordítják. Drulă hangsúlyozta, a minisztérium rekordot döntött mind a költségvetés-végrehajtás, mind az uniós alapok felhasználása terén.
Közlése szerint teljesíteni tudják azt a célkitűzést, hogy 2021-ben 8 milliárd lejnek megfelelő uniós támogatást hívjon le a minisztérium. Hozzátette, hogy az összeget autópályák és új vasúti szakaszok megépítésére fordítják.
Cătălin Drulă elmondta, hogy a szállításügyi minisztériumnak az utóbbi négy évben az idén volt a leghatékonyabb a költségvetés-végrehajtása, a betervezett beruházások 93 százalékát sikerült megvalósítani. Emlékeztetett, hogy tavaly a tárcának 70, 2019-ben 74,7, 2018-ban pedig 81 százalékos volt a költségvetés-végrehajtása.
AGERPRES