Belföld

Drogra kellett a pénz a corbui nemi erőszak és gyilkosság elkövetőjének

A Konstanca megyei ügyészség munkatársa, Viorel Teliceanu úgy nyilatkozott, az elkövetőnek drogra kellett volna a pénz, Fotó: observatornews.ro
2021.07.03 - 16:17
Az ügyészek szerint azért akarta kirabolni szomszédait a Konstanca megyei Corbun történt nemi erőszak és gyilkosság elkövetője, mert pénzre volt szüksége, hogy kábítószert vásároljon. Bosszúból követte el tettét, mivel mindössze 250 lejt talált a házban.

A Konstanca megyei ügyészség munkatársa, Viorel Teliceanu úgy nyilatkozott, a 29 éves, büntetlen előéletű férfi három-négy ház távolságra lakott áldozataitól. A kihallgatáson elmondta, rendszeres drogfogyasztó, aznap is egész nap kábítószerezett. Mintegy 2000 lejre lett volna szüksége, ezért akarta kirabolni szomszédait. Azért gondolta, hogy pénzt talál a háznál, mert a család nemrég felújíttatta a ház tetőzetét és új kerítést építtetett. A betörés éjszakáján a teljes arcát eltakaró maszkot és kesztyűt viselt, előbb a nappaliba hatolt be, aztán a hálószobába, ahol a házaspár és a kisebbik gyerek aludt. Az édesapát a hálószobában szúrta meg, az édesanyát, a fiút és a kisebbik lányt bezárta a fürdőszobába. A nagyobbik lányt dühében erőszakolta meg, bosszúból, amiért mindössze 250 lejt talált a házban. Az ügyész szerint minden a sötétben történt, a férfi - állítása szerint - csak reggel tudta meg, hogy megölte a családapát.

Az ügyész rámutatott, a férfi beismerte tettét, és a házánál végzett házkutatás során megtalálták a bozótvágó kést, amellyel a gyilkosságot elkövette, a ruhákat, amelyeket a tett elkövetésének éjszakáján viselt és a házból elvitt tárgyakat. Ezeket azért vitte magával és dobta utólag egy kukába, mert egyszer leesett az egyik kesztyűje, és tartott tőle, hogy a tárgyakon maradt ujjlenyomatok alapján rátalálnak - mondta még Teliceanu.

A Konstanca megyei rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint egy 15 éves lány jelentette a 112-es egységes segélyhívószámon a péntekre virradó éjszaka, hogy egy férfi behatolt corbui lakásukba, megerőszakolta 20 éves nővérét, és egy éles tárggyal hasba szúrta apjukat. Amikor a mentősök kiértek a helyszínre, már csak a 41 éves férfi halálát tudták megállapítani.

A férfit már pénteken elfogták, kihallgatták, 24 órára őrizetbe vették, és a szombati nap folyamán előzetes letartóztatását fogják kérni a bíróságtól.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Bozótvágóval, viperával és boxerrel fenyegette a diákokat

Bozótvágóval, viperával és boxerrel indult el egy szatmári fiatalember, hogy meglátogassa volt iskolatársait a szatmárnémeti Ion I.C.Brătianu Műszaki Líceumban. Az eset csütörtökön délután történt, a fiatal fiú ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta lapunkat a Szatmári Prefektusi Hivatal.
Belföld

Már a mozdonyvezetők is drogoznak!

Kábítószer hatása alatt dolgozott a román államvasutak egyik alkalmazottja, másik kettő pedig megtagadta a drogtesztet — eljárást indított ellenük a vállalat. A közutakon bevezetettek mintájára, rendszeresíteni fogják a vasúton is a vizsgálatokat.
Nagykároly

Saját ötéves kisfiát erőszakolta meg

Február 17-én arról értesítették a nagykárolyi rendőröket, hogy egy 31 éves helybéli férfi szexuálisan bántalmazta saját ötéves kisfiát. A férfit a nagykárolyi bírák 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.