ibázott Pogyină a VSK utolsó támadásánál, így nem sikerült egyenlíteni az éllovas, és így továbbra is százszázalékos resicabányaiak ellen a másodosztályos őszi bajnoki idény zárásán.
Összejátszottak a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata ellen Fortuna és a bírók, így egygólos vereséget szenvedett Nicolae Istrate edző legénysége az éllovas Resicabányai HC Adrian Petrea csapatától. A krasszó–szörényiek így megőrizték százszázalékos teljesítményüket, a szatmáriak pedig okkal mérgelődhettek, mivel nagyon közel voltak a bravúrhoz, a táblázatban pedig a negyedik helyen zárják a bajnoki őszi idényt.
A szombat déli találkozón a vendégek 2–0-lal indítottak, de a rutin ellenére nem tudtak nagyobb különbségre szert tenni. Sőt, Cristescu góljával a VSK négynél beérte az ellenfelét, majd a 18. percben Ungar először hozta előnybe a szatmári alakulatot (11–10). A 25. percben Oláh hétméterese után már a VSK vezetett kettővel (14–12), azonban a vendégek három perc alatt vágtak négyet – még emberhátrányban is gólt dobtak –, így már náluk volt az előny (14–16). Clipea egyenlített a szünetig, így a második félidő igen izgalmasnak ígérkezett. Ez nem így történt, mivel a resicaiak rutinja, felkészültsége és játéktudása előjött, ráadásul a nagybányai Gherman és Moldovan bíráskodása sem kedvezett a szatmáriaknak. A sípmesterek kivétel nélkül befújták a szatmáriak legkisebb szabálytalanságait, míg túloldalt a resicai védők büntetlenül csápolhatták a VSK játékosait. Ungar ezt szóvá is tette, amiért a bírók azonnal kiállították két percre, de mivel a kézilabdázó ezután sem csillapodott le, piros lappal végleg ki lett állítva. Így a 45. percig nyolcra nőtt a Resica előnye (21–29) és úgy tűnt, ezzel lezárták a meccset. Oláh és Cristescu három perc alatt visszahozta a VSK-t a játékba (25–29), majd Morar góljaival az 57. percben már csak két gól maradt a vendégek fórjából (32–34). Egy perccel később Oláh hetesből ismét betalált (34–35), majd az utolsó másodpercekben sem hibázott büntetőből (35–36). Gherman és Moldovan elnézte az ellenfél támadószabálytalanságát, de a resicai játékos így sem tudott gólt dobni, Pogyniă viszont elhibázta az indítást, így nem volt már lehetőség egyenlíteni az utolsó másodpercben.
„Az eredmény nem bosszant, mivel a fiúk odaadóan, jól játszottak. Sokkal jobban idegesít, hogy jön ez a két bányai bíró és elront egy szép meccset. De a legénységem megmutatta, hogy így is van tartása, és mínusz nyolcról szorongattuk meg a rutinos ellenfelünket. Gratulálok a játékosaimnak, szépen játszottak, többet érdemeltek volna ettől a meccstől” – nyilatkozta elkeseredve a találkozó után Istrate, aki hozzátette, január 11-ig vakációzik a legénység, másnap viszont kezdik majd a felkészülést a február 14-én kezdődő tavaszi szezonra.
KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET IS!
Férfi kézilabda, A–osztály, B–csoport, 13. forduló
Szatmárnémeti VSK – Resicabányai HC Adrian Petrea 35–36 (16–16).
VSK: Cioroiu 9 védés, Pogyină 3 – Mateş 3 gól, Ungar 3, Clipea 7, Morar 6, Oláh 10 (ebből 4 hétméteresből), Cristescu 6, Santeiu
További eredmények
Fogarasi HCM – Tordai Potaissa II 41–25
Segesvári HCM – Nagybányai Academia de Handbal Minaur 29–26
Universitatea Craiova – Temesvári Poli 38–31
Brassói Rom Cri – Segesvári Na'ional 44–34
Gyulafehérvári UNIT – Nagyszebeni HC 21–39.
Hétfőn rendezik
Nagyváradi VSK – Kolozsvári CSU.
1
Resicabánya
13
13
0
0
461–303
39
2
Nagyvárad
12
10
0
2
387–302
30
3
Kolozsvár
12
9
2
1
411–367
29
4
SZATMÁR
13
9
0
4
454–362
27
5
Craiova
13
9
0
4
401–370
27
6
Fogaras
13
9
0
4
384–329
24*
7
Nagyszeben
13
8
0
5
376–347
24
8
Brassó
13
4
2
7
353–377
14
9
Academia
13
4
1
8
304–336
13
10
Temesvár
13
4
0
9
357–401
11*
11
Naţional
13
3
1
9
333–393
10
12
Segesvár
13
3
1
9
401–482
10
13
Fehérvár
13
0
1
12
241–378
–3*
14
Torda II
13
0
2
11
72–188
–9*
* – Pontlevonással büntetett csapat.
Fotók és szöveg: Pesek Attila
KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET IS!