Óraátállítás ide vagy oda, szokás szerint hatékony ébresztőjük volt az avasújvárosiaknak vasárnap kora reggel — az első napsugarak fürdették aranyos fényben a Bokréta néptáncosait, akik hagyományosan szekéren járták végig a település utcáit, népdalokkal, kurjongatásokkal ébresztve a helybélieket, nehogy lemaradjon valaki is a Hegyi Prédikációról. 

Az évente egyszeri, különleges ébresztő most is hathatósnak bizonyult, hiszen délelőtt 11 órára több százan gyűltek össze az Avasújvárosi Református Egyházközség szőlőhegyen álló hegyi házánál, hogy ott őseik lassan két és fél évszázados meghagyása szerint az ősz és a szüret végén megköszönjék a szőlőtermést és mindazt, amivel a Fennvaló megáldotta őket — idén is külön kegyelemként ragyogó napsütésben, a természet aranyló-rozsdálló ölelésében.

Az újvárosi embernek különös kapcsolata van a szőlőheggyel — több az, mint megkapálandó szőlősorok, megmetszendő gyümölcsfák, közösségi, társadalmi szerepe volt és van mind a mai napig. 
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg ünnepi igehirdetésében az Avasújvárosból elszármazott nt. Huszár László Zsolt szinérváraljai lelkipásztor is — felidézve, hogy már gyermekkorában csodálta az Avas védőbástya hegyét, szőlőseit, gyümölcsöseit, s mint mondta, az újvárosi ember nem tud Avasújvárostól végleg elszakadni, bárhová is kerüljön. 

„Elődeink évszázados lelki óhajának eleget téve gyűltünk egybe, gyönyörködni, örvendezni, találkozni, meglátni Isten gondos keze munkáját.” — mondta. A 107. Zsoltár sorait idézve rámutatott: megjárták a pusztaságot, a fogságot, de mindig megtapasztalták Isten jóságát, aki gyógyulást adott, nem csak a test egészségét, de a lélekét is. 
A mai ember szerezni szeret jobban, mintsem adni, de ahol az ember lelketlenné válik, ott még a termőföld is megkeményedik.

„Isten adta ezt a földet, Ő teremtette ezt a hegyet, ahol minden egyes szőlőszem ékes bizonyítéka hatalmának, és amely az emberi munka és az isteni áldás találkozóhelye. A szőlő megköveteli a kitartó munkát, de ennyi elég? Van–e idő imádságra, családra, közösségre, egymásra?” — firtatta, intve: drága örökség a hegy, a közösség amelyet eleink reánk hagytak. 
Zárógondolatában azt kívánta, Isten adjon bölcs szívet hálával élni és mértékletességgel, mert a mértéktelenség csak bölcsködőkké tesz.

A Hegyi Prédikációt követően szokás szerint az egyházközség hegyi házának pincéje is megtelt a presbiterekkel, atyafiakkal, akik a termés minősége–mennyisége megvitatása mellett meg is kóstolták a bort, az újat is, a régit is. De megteltek a szőlőházak is, hiszen a Hegyi Prédikációra sokan hazajöttek, összegyűltek rokonok, barátok és a muzsikaszó sem hiányzott a beszélgetések mellől.

Szabó Kinga Mária

(Fotók, videó: a szerző felvételei)