Szatmár megye

Drága idén a padlizsán

Fotó: pixabay.com
2023.08.17 - 12:25
Kevés, és drága a padlizsán - ez a következtetése a magyargéresi termelőnek, akit a dinnye után, az idei padlizsántermésről is faggattunk.

A Szatmárnémeti Magnólia utcai nagybani piacon sétálva, míg az elmúlt hetekben, s még az elmúlt hét elején is rengeteg volt a vidéki termelők által behozott, általánosan vinettának nevezett zöldség, az elmúlt hét végére eltűnt, csak nagyon kevés helyen volt kapható. Az ára pedig 2 lejről szerdára már 3 lejre ugrott, hétvégére pedig azon kevés termelőnél is, akinél volt, súrolta a 3.50 lejes árat. ( az árak a nagytételes vásárlásra vonatkoznak, a kilós piacokon akár 5-6 lejt is elkérnek egy kg vinettáért).

 "Sokan elkezdtek panaszkodni, hogy nem fejlődik, vagy nem úgy fejlődik a vinetta palánat, ahogy kellene. Míg állunk a piacon, s várjuk a vásárlókat, szoktunk beszélgetni a termelőkkel, általában így szerzünk tudomást a "kulisszatitkokról", kinek mennyi, mi van téve, ebből kifolyólag milyen árakra számíthatunk" - mondta el a géresi termelő. Ő idén, elmondása szerint nem esett túlzásba a vinettával, "csupán" 10 ár területet ültetett be vele, és szerencsére elég jó a hozama, nem panaszkodik. Mint ahogy a dinnyét, a padlizsánt is magról veti, tálcákban, melegházban kelteti, majd amikor eljön az ideje, kiülteti, így figyelve a palánták fejlődését. Idén pedig nem volt gond a fejlődéssel, a csepegtetőcsöves öntözőrendszernek köszönhetően a hőségeket is szerencsésen kiküszöbölte, a palántok pedig szépen növelik a termést.
"Az elmúlt hétvégén itt, a nagybani piacon bolondulás volt. Csupán 3-4-en voltunk kint szombaton vinettával, szemben az átlag 10, akár 12 termelővel, és nem volt elég. A kereslet nagyban meghaladta a kínálatot, nem hoztunk annyit, hogy mindenkit ellássunk, sokan lesütnivaló nélkül mentek haza. Vasárnapra ismét hoztunk, de egyetlen vinetta sem maradt, rengeteg vásárló jött, pedig vasárnap itt nem szokott piac lenni. Vasárnap az egyetlen nap amikor pihenünk" - részletezte a termelő.
A mennyiségről kérdezve a termelő elmondta, megközelítőleg, a két napon összesen 2000 kg körüli vinetta fogyott el csak nála.

Hova lett a vinetta?

"Van ilyen év, és van olyan év. Sosem tudhatjuk biztosra, hogy jó lesz a szezon, főleg ha jön egy jégeső, esetleg megbetegszenek a palántok, nagy a szárazság, vagy épp túl sok az eső. Mindig van valami rizikófaktor, mindig történhet valami" - mondta a termelő, majd hozzátette, hogy a vinetta elég kényes. Gyakran léphet fel kálciumhiány, vagy bakteriális fertőzés, amit ha nem vesznek észre időben, oda az egész, nehezen lehet visszahozni. "Emellett sokan nem jönnek be a városba, hogy eladják a termést. Van aki ellátja az adott falut, vagy egyenesen háztól árulja, nagytételben, autószámra. Így neki is jobb, nem kell járni, állni az áruval, helyben értékesíti” - tette hozzá. Arra a kérdésre pedig, hogy lesz-e még padlizsán elmondta, az ő palántái szépek, még lesz termés, a többi termelőről viszont nem tud nyilatkozni. Hogy az ár lejjebb, vagy feljebb fog-e mozdulni, azt az elkövetkező napokban láthatjuk majd a piacokon.

Szilágyi Kinga

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!