Sport

Döntetlennek is továbbjutott a Videoton

2017.07.05 - 05:59

Kétgólos előnnyel utazott a máltai visszavágóra a Videoton labdarúgócsapata, hogy az Európa Liga-selejtezőn kiharcolja a továbbjutást a Balzan ellen.

Bár a hazaiak rögtön az első támadásukból gólt értek el, a fehérváriak átvették a játék irányítását, és előbb egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. A máltaiak azonban nem adták fel, és a második félidőben kétszer is egyenlítettek.

A Videoton 5–3-as összesítéssel jutott tovább, és a észt Nomme Kalju és a feröeri B36 Tórshavn párharc győztesével fog találkozni.

Csütörtökön lép pályára a Ferencváros és a Vasas is. A zöld-fehérek idehaza 2–0-s előnyt szereztek a lett Jelgava együttesével szemben, míg a Vasas hatalmas lehetőséget puskázott el a múlt héten Izraelben, hiszen a 88. percben még 3–1-re vezetett. A Beitar Jerusalem viszont pillanatokon belül 4–3-ra fordította az állást, így az angyalföldiek hátrányból kezdik a mai, hazai találkozót.

Az első selejtezőkörnek egyébként megvan a legnagyobb meglepetése is, hiszen a patinás skót klub, a Rangers máris búcsúzott a további küzdelmektől. A 1972-ben KEK-győztes 55-szoros skót bajnok együttes 1–0-ra megnyerte a luxemburgi Niederkorn elleni párharc első felvonását Glasgow-ban, a visszavágó pedig sokáig 0–0-ra állt, ami a skótok továbbjutását hozta volna. A 66. percben azonban megszerezte a vezetést a luxemburgi csapat , majd alig tíz perccel később növelte az előnyét. Sőt, meg is tartotta azt a végéig, ami továbbjutást ért. A luxemburgi bajnokságban negyedik helyen végző Niederkorn története első nemzetközi kupameccsét nyerte meg: korábban 13 találkozón 2 döntetlen és 11 vereség (1–41-es gólkülönbség) volt a mérlege.

Európa Liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó

Balzan – Videoton FC 3–3 (Kaljevics 3. perc, 86. – 11-esből, Effiong 56., illetve Géresi 15., Scsepovics 23., Juhász R. 80.); továbbjutott: a Videoton, 5–3-as összesítéssel.

Csütörtöki mérkőzések

Jelgava – Ferencváros (18.30 óra, M4 Sport)

Vasas – Beitar Jerusalem (21.30 óra, M4 Sport).