Sport

Döntetlen az utolsó meccsen

2015.12.06 - 17:46

Nem sikerült megszereznie a három pontot a Szatmárnémeti FC Olimpiának a Tatrangi Unirea elleni 18. fordulóban, ami egyben az Oli utolsó mérkőzése is volt idén a Liga 2 2-es csoportjában.

Csik Tibor, az Olimpia edzője a mérkőzés előtt a három pont megszerzését tűzte ki célul a bajnokság első felében gyengélkedő Tatrang ellen. A dolgok azonban nem a szatmári tréner tervei szerint alakultak, hisz a hazaiak már a 10. percben hátrányba kerültek: Marin Sorin szögletét a Szebeni Voinţa és a Brassói Corona színeiben Liga 1-es tapasztalatokkal is rendelkező, Rareş Forika fejelte a tehetetlen Băican kapujába. Említésre méltó esemény az első játékrész utolsó percéig nem történt, mármint a pályán, hisz a mérkőzés alatt többnyire csendben nézelődő B-közép megfogyatkozott tábora a vezetőség ellen skandált, a „nagyok” lemondását kérve. A hideg időjárás, a kritikán aluli játéktér, a közönség rideg magatartása, a játékvezető hibái mind hozzájárultak ahhoz, hogy az első félidőben csupán csak egy helyzetet jegyezhettünk fel hazai oldalon: Sălăgeanu szögletből beadott labdáját Tătaru fejelte kapura, Muţiu kapus már verve volt, amikor Bucur megjelent, és kivágta a vonalról a sokak által már a hálóban látott labdát. Nem szabad azonban elmenni a 36. perc eseményei mellett, ami könnyen lehet, hogy sorsdöntő volt a mérkőzés szempontjából: Takácsot durván felvágták a 16-on belül, de Mircea Ardelean játékvezető a szatmárinak adott lapot szimulálásért. Mint később kiderült, az egyik helyi napilap fotósa megörökítette az esés pillanatát, amin egyértelműen látszott, hogy hozzáért Takácshoz a tatrangi védő, aki a mérkőzés után elismerte, valóban szabálytalan mozdulat volt.

A második játékrészben az Olimpia valamivel többet birtokolta a labdát, mint az első félidőben, de helyzetet ezúttal sem tudtak kidolgozni. Ellenben a tatrangiak eldönthették volna a meccset az 51. percben, a csapatkapitány, Marin Sorin révén, aki ahelyett, hogy magabiztosan kilőtte volna a hosszú sarkot, átemelte a labdát Băican fölött, aki az utolsó pillanatban még bele tudott piszkálni a labdába, és szögletre mentett. A mérkőzés tehát még nem volt lejátszva, tudta ezt Csik is is, aki közel negyedóra alatt mind a három cseréjét kihasználta: Kanalos Tony Ciprian Selageat, Cosmin Bura az addig jól teljesítő Adrian Ciult, Bogdan Faur pedig Heil Valtert váltotta. A cserék Csiket igazolták, hisz a szombaton debütáló Kanalos remekül vette észre a 16-os sarkában Faurt, aki a hosszúba lőtt kapásból. Az egyenlítő találat jót tett a hazaiaknak, aktívabbak voltak, helyzeteket is kidolgoztak, de az eredménytábla kijelzője változatlan maradt: 1–1.

A mérkőzés után a vendégek edzője, Daniel Bona elmondta, szerinte csapata végig jól játszott, és a helyzeteket tekintve megérdemelték volna a győzelmet. Úgy gondolja, hogy mindkét csapat az alsóházi rájátszásban, a play outban szerepel majd, ami azt jelenti, hogy még kétszer összecsapnak egymással a következő évben. Hozzátette, megoldódtak a csapat anyagi gondjai, a játékosok pedig megkapták a fizetésüket.

Ugyanezt már nem mondhatta el Csik Tibor is, akinek egyre nehezebb motiválnia a csapatot, de reméli, hogy a következő évben ezek a gondok megoldódnak, anyagi szempontból pedig sokkal nyugodtabb lesz a 2016-os év az Olimpia számára. A mérkőzés kimenetelével elégedett volt a szatmári szakember, ahogyan a játékosai hozzáállásával, akik az utolsó percig hittek abban, hogy képesek megfordítani a mérkőzést. A gólszerző Faur örül a találatnak, de sajnálja, hogy nagyon sok pontot vesztettek hazai pályán, aminek köszönhetően csak a nyolcadik helyen zárják az évet.

Olimpia: Băican – Ciul, Tătaru, Heil, Iuhas (C) – Chivari, Villand – Takacs, Sălăgeanu, Selagea – Boştină. Csere: Suta, Bura, Kanalos, Mureşan, Rus, Faur, Cădar. Edző: Csik Tibor

Tatrang: Muţiu – Vlăsceanu, Forika, Şerban, Bucur, Popescu, Burlacu, Minciună, Petra, Marin, Chirciu. Csere: Buruci, Păduraru, Podlesnîi, Petrean, Vasiloi, Monea, Nicolae. Edző: Daniel Bona.

Eredmények: Nagybánya – FC Bihor 6-0, Karánsebes – Resicabánya 4-2, Mioveni – Gaz Metan 2-0, Pankota – Kolozsvári „U” 1-3, Brassó – Târgovişte 0-1, Rm. Vâlcea – UTA 0-0

Táblázat: 1. Nagybánya 35 p., 2. Rm. Vâlcea 35, 3. UTA 33, 4. Chindia 32, 5. Brassó 31, 6. Mioveni 31, 7 Gaz Metan 31, 8. Olimpia 26, 9. U 26, 10. Pankota 26, 11. Tatrang 14, 12. Karánsebes 13, 13. Nagyvárad 13, 14. Resicabánya 4.

Botos István