Sport

Döntetlen az idei első barátságos mérkőzésen

2017.01.31 - 08:33

A ciprusi edzőtáborban készülő mind a a huszonnégy játékos szerephez jutott hétfőn a Szatmárnémeti FC Olimpia idei első felkészülési mérkőzésén, amely gólnélküli döntetlennel ért véget.

Gólnélküli döntetlen játszott a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata az idei első felkészülési mérkőzésén, Cipruson. Az helyi harmadosztály 9. helyén álló Digenis Ypsonas elleni hétfő késő délutáni találkozón Bogdan Andone vezetőedző valamennyi kerettagnak játéklehetőséget adott. Így a kapuban is félóránként cserélték egymást a hálóőrök. A legtöbb munkája az újonc Bogdan Dascălunak adódott, a hórihorgas fiatal tehetség viszont jól végezte a dolgát. Sőt, néha kihasználhatta kétméteres magasságát, ugyanis a léc alól halászott ki néhány labdát. A csapattársai ugyanis nehezen hangolódtak rá a mérkőzésre. Bár az első negyedórában a Voicu, Kanaloș összjátékok végén mindkettő kihagyott egy-egy helyzetet, a 19., 20. és 21. percben a ciprusiak háromszor is betalálhattak volna a szatmári kapuba: előbb egy védelmi hiba után kisebb szerencsével maradt változatlanul a mérkőzés állása, de a következő két percben két távoli szabadrúgásnál védett nagyokat Dascălu.

Ezután megélénkül az Olimpia játéka is, Voicu és Kanaloș pedig további helyzeteket puskáztak el. Nem csak a kapuk előtt, de középpályán is hatalmas csata zajlott, néha a bíró hagyta a harcias játékot, de szerencsére az első félidőben egyik labdarúgó sem sérült meg.

Fordulás után a Ludușan, Rus páros került előtérbe szép összjátékkal és veszélyes helyzetekkel, de ők sem tudtak betalálni az ellenfél kapujába. Utóbbi viszont sérülten jött le a pályáról, amire a bíró is kissé szigorúbban reagált, így már nem engedte a durva játékot. Zárásként Ursu és Heil előtt adódott még gólszerzési lehetőség, de ezeket nem használták ki, így a végére maradt a 0–0-s döntetlen.

A legénység folytatja az alapozást Cipruson, csütörtökön pedig a szerb bajnokkal, az FK Crvena zvezda együttessel fog barátságos mérkőzést játszani.

Felkészülési mérkőzésen

Szatmárnémeti FC Olimpia – Digenis Ypsonas 0–0.

FC Olimpia, kezdőcsapat: Dascălu – Ciul, Mureșan, Daminuță, Iuhas, Villand, Krausz, Pană, Pop, Voicu, Kanaloș. Játszottak még: Anca–Trip, Șuta – Duruș, Bucur, Heil, Bura, Onicaș, Rus , Erdei, Tudoran, Faur, Ludușan, Ursu.