Vidék

Döntés vitás kérdésekben Pálfalván

2014.12.06 - 13:53

Néha heves vitákat is eredményező, többórás tanácsülést tartottak Szatmárpálfalván, több kérdésben is sikerült döntést hozni.

 

Az utóbbi időben már megszokottá válik, hogy heves vitákkal is tarkított a helyi tanács ülése Szatmárpálfalván, nem volt ez másképpen pénteken sem, emiatt többórásra nyúlt az ülés. A határozattervezetekről való szavazás előtt Nagy József polgármester mintegy háromnegyed órán keresztül olvasta fel a Számvevőszék mintegy 20 oldalas jelentését a hivatal tevékenységével kapcsolatban, melyben többek között szabálytalanságokat állapítottak meg az községi építkezésekkel, beruházásokkal, díjbeszedéssel és általában pénzügyi dolgokkal kapcsolatban, amelyek a hivatal hátrányára válnak.

A vitákat többnyire a leváltott alpolgármester, Zenoviu Bontea kezdeményezte, először a helyi sportegyesületnek, konkrétan a mérkőzéseit Pettyénben játszó focicsapatnak nyújtandó támogatással kapcsolatban, ami egy 11 730 lejes adósság kifizetésére kell, ebből egy rész a focipályát övező kerítés kivitelezőjét illeti, a másik rész pedig a Megyei Labdarúgó Egyesület felé fennálló tartozás kiegyenlítésére szükséges. Az egyesület elnöke, Katona Árpád a tanácstól kapott 25 ezer lejes költségvetés elköltését tételenként ismertette, és kérte a mostani támogatás megadását, ám Bontea megkérdőjelezte ezt, mivel botrányok vannak a hazai pályán. Farkas azonban elmondta, ez nem a játékosok hibája, hanem egyes roma nemzetiségű nézőké, akik ellen nem tudnak semmit tenni, a hatóságok részéről is komolyabb fellépés lenne szükséges. „A csapatnak szükséges a támogatás, hiszen jelenleg ifi- és felnőttszinten 50 igazolt játékosunk van, akiket a sport által jó irányba tudunk terelni, nem a bárokban és a számítógép mellett üldögélnek” — jegyezte meg Katona, aki eddig saját pénzéből is sokat költött az öltöző felszerelésére, és Botos Sándor edzővel együtt ingyen foglalkoznak a csapattal.

A tanács végül megszavazta a támogatást, ami után egy még nagyobb vitát kiváltó napirendi pont következett. Farkas Sándor tanácsos előterjesztésében 20 ezer lejt kért a református, az ortodox és az pünkösdista egyház számára épülő ravatalozó befejezésére, az összeg a tetőszerkezetre kellene. A összeget végül megszavazták, Bontea viszont kérte a határozattervezetről való szavazás elhalasztását, hogy meghallgathassák az illető papokat is. Szerinte a ravatalozóra már kaptak 20 ezret a megyei tanácstól, így nem indokolt a mostani támogatás. Farkas azonban elmondta, azt az összeget nem a helyi tanács adta, a pálfalvi testülettől áprilisban 2-2 ezer lejt kapott a három egyház, de ez az egész községre vonatkozott, így településenként ezer lej jutott, és ezt nem a ravatalozóra adták.

A jogértelmezésből fakadó, hangos szóváltásba torkolló vitát eredményezett az a napirendi pont is, hogy egy évre jogi szolgáltatások elvégzésére alkalmazzanak egy ügyvédet, Bontea szerint ez törvényellenes, a hivatal jegyzője azonban úgy vélte, van rá törvény adta lehetőség, a tervezet végül zöldutat kapott a tanács részéről.

Abban nem volt vita, hogy a karácsonyi ünnepekre a gyerekek személyenként 12 lejes ajándékcsomagot, az idősek pedig 15 lej értékben lisztet, olajat, cukrot, konzervet és makarónit tartalmazó csomagot kapjanak, összesen 15 700 lej értékben. Mindkét esetben több mint 600 csomagot osztanak ki a polgármesteri hivatal munkatársai. A napirenden szereplő többi határozattervezetet is elfogadták, így a munkagépek bérlésére, a község monográfiájának elkészítésére, valamint a hivatalon belül a lakosság-nyilvántartói szolgálat létrehozására, melyet Nagy Orsolya vezet majd.

 

 

Romász János