Vidék

Donát-nap Szatmárhegyen

2014.08.09 - 12:56

Az RMDSZ szatmárhegyi szervezete augusztus 10-én, vasárnap szervez Donát-napi rendezvényt a helyi sportpályán. Az esemény 13 órakor kezdődik az erdődi mazsorettek és lovasok felvonulásával. 13 órakor Szűcs Szabolcs polgármester köszönti a résztvevőket, majd díjazzák azokat a házaspárokat, akik ebben az évben ünneplik ötvenedik házassági évfordulójukat. Ezt követően kerül sor Papp Gábor Haláltánc című novelláskötetének bemutatójára (a kötetet bemutatja: Elek György). A továbbiakban szórakoztató műsorok lesznek, fellép: Vlad Crasnai és Marian Buzilă, lesz karate- és zumba-bemutató, 15.30 órától magyar néptánc, 15.50 órától Miklovics Anna és Félegyházi Árpád énekel, 16.20 órától német tánc. 16.30 órától kezdődik az erősemberek versenye és a gyermekvetélkedő, közben Angela Munteanu énekel. 17.30 órától Sihell Ferry és Henna, valamint Horea Topan koncertezik. 18.30 órától lovasbemutató szórakoztatja a közönséget, 19 órától az Insect együttes, 20.30 órától Mohácsi Brigitta és táncosai lépnek színpadra. A rendezvény bállal zárul a kultúrotthonban. A nap folyamán lehet vásárolni bográcsos ételeket, húsételeket, italokat, üdítőket, fagyit stb.