Külföld

Donald Trump nem szeret sportolni

2017.05.02 - 17:02

Szerinte a sport csak időpocsékolás, és különben is, az emberi testnek véges az energiája, nem szabad lemeríteni.

Az amerikai elnök szerint a testmozgás egyszerűen haszontalan. Ez az alternatív tény a Donald Trumpról készült új könyvben szerepel, amelyet a Washington Post két újságírója írt. A szerzők Trump fiatalkorából szólaltattak meg forrásokat, akik elmondták, hogy az elnök szerint egy izzasztó edzés többet árt, mint használ. Trump az egyetemi évei után adta fel a sportolást, mert egyrészt úgy gondolta, hogy ez csak időpocsékolás, másrészt úgy képzelte, hogy az emberi test olyan, mint egy akkumulátor: véges az energiája, a mozgás pedig csak gyorsabban meríti. Így aztán nem is sportolt. A golf ugyanakkor ma is nagy szenvedélye, de simán lehet, hogy egyszerűen még nem fedezte fel, hogy ez is testmozgás. Trump annyira komolyan vette a saját meggyőződését, hogy amikor megtudta, hogy az egyik kaszinójának a vezetője egy Ironman triatlonversenyre edz, konkrétan azt mondta neki, hogy ebbe bele fog halni.