Cserey Csabcsi egy különleges zenei délutánnal ajándékozza meg november 27-én, pénteken délután 4 órakor közönségét, barátait, amelynek apropója annak a könyvnek a bemutatója, amelyben Csabcsi elmeséli az életét. A könyv címe: Ritmus nélkül nincsen élet.

— Milyen lesz ez az esemény, amelyet a Ritmus nélkül nincsen élet című könyved bemutatója köré szervezel?

— A könyvnek az ősbemutatója Gyergyóban, a szülői házamban már nyáron megtörtént és most eljött az idő, hogy Szatmárnémetiben, ahol élek és dolgozom, bemutassam. És mivel a színházhoz sok kötelék fűz, egyrészt a színész-zenész barátaimat kértem meg, hogy vegyenek részt a könyvbemutatóra szervezett kis koncertemen. Így Rappert Gáborral, Péter Attila Zsolttal és Nagy Csongorral a kedvenc számainkat fogjuk előadni. Egyúttal felolvasnak majd részleteket is a könyvből. Fellépnek még Vékony József blues énekes, valamint Láposi Csaba.

— Ahogy végigolvastam, a könyv egyfajta számvetés, utazás térben és időben, miközben helyre teszed magadban a téged formáló eseményeket és mintegy távolról elemzed a történéseket, milyen hatással, befolyással voltak rád, mit adtak hozzá a művészetedhez vagy az életbölcsességeid megfogalmazásához. Miért érezted szükségét, hogy megoszd ezeket az élményeket?

— Ez így is van, ez is volt a célom. Elkezdtem a zenélést és hittem benne, annak ellenére, hogy fiatal koromban nagyon sok küszködés és nélkülözés volt a részem. Kevés kilátásunk volt egy jobb életre és ez megkeseríthetett volna, ahogy nagyon sok mindenkit megkeserített. Ebben az időszakban, a 70-es évektől egészen 89-ig, ameddig Szatmárra kerültem, rengeteget csapódtam ide-oda, rengeteget tapasztaltam, voltak sikereim és bukásaim. Aztán a szatmári évek, a színházi munkáim, a koncertezéseim révén kiteljesedett az életem. Beigazolódott, hogy engem mindig az motivált, amit a szívem diktált. Most pedig a könyvemen való munka során nagyon jól esett, hogy kiírhattam, kimondhattam magamból. Éppen itt, Szatmáron éreztem azt, hogy értelmet nyernek a céljaim, a magam világát tudom úgy kivetíteni, hogy másnak is örömet szerezzek vele. Volt azonban egy törés ebben a korszakban. A 2012-es év, amikor egészségileg is megviselt a válásom, de ennek az évnek volt egy fénypontja is, a 40 éves jubileumi koncertem, ahova rengetegen eljöttek, ahol tudtam adni az embereknek és kaptam is tőlük. Ezen a koncerten bebizonyosodott, hogy érdemes úgy csinálni a dolgokat, ahogy érzed, hogy jó önzetlenül adni az embereknek, függetlenül attól, ki mit mond. Az évek során rengeteg anyagot összegyűjtöttem. Nem volt hiába, mert ebben a könyvben ezt használtuk a történetek szemléltetésekor. Vagy 1000 oldal anyagot, plakátokat, fotókat gyűjtöttem. És a 2012-es jubileum koncertem után határoztam el, hogy ebből könyvet szeretnék írni.

— Hogyan jött létre a könyv, kik segítettek?

— A gyűjtőmunkán túl egyedül nem tudtam továbbhaladni. Aztán egy székelyföldi barátom, Balázs Katalin segítette a megírást. Rengeteg beszélgetés után megszólalt: „Ha rám bízod, én megírom”. Ő ismert engem, kíváncsi volt a történeteimre, első pillanattól fogva egy hullámhosszon voltunk. Felhasználta az anyagaimat, a gyűjteményemet. És egyszer csak megírta.

— Tehát Balázs Katalin a saját szűrőjén is átszűrte a történeteidet, gondolataidat?

— Azért külön örülök, hogy Katalin írta meg a könyvet, szólaltatta meg a gondolataimat, történeteimet, mert belém látott. Amikor először elolvastam, olyan érzés volt, mintha magamat kívülről nézném. Az alcímei főleg nagyon találóak, az életem lényegi meglátásait le tudta szűrni. Aztán a könyv megírásához és megjelenéséhez a legnagyobb anyagi segítséget egy szatmári szponzortól, Poszet Ferenctől kaptam. A szerkesztési és nyomdai munkálatokban pedig Cserei Árpi csíkszeredai unokatestvérem segített.

— Kinek ajánlod a könyvet?

— Azoknak az embereknek ajánlom, akik formálták az életemet és benne vannak a könyvben, valamint azoknak, akik rokonlelkek velem.

—Írsz a terveidről is, mesélnél róluk?

— Először is Harryval folytatjuk a koncertezést. Aztán van egy szlovák zenész barátom, Julius Petrus, akivel szerettem volna zenélni, most összejött, Gyergyóban fogunk együtt játszani. Ezenkívül eddig is sikernek örvendtek a relaxációs estek, amiket szeretnék folytatni. És a gyerekeknek való zenélés egyre inkább vonz, a mentálisan sérült vagy beteg gyerekek érzékenysége és önzetlensége, szeretete mindig lenyűgözött, sokat kapok tőlük. És persze a tanítványaimmal való foglalkozás. A programjaimat, fellépéseimet hozzájuk igazítom. Mindig vannak terveim. És a tervek hozzák a célokat. Ráösszpontosítok céltudatosan valamire és egyből lesznek céljaim.

— Köszönöm az interjút, azt kívánom neked és magunknak, hogy legyél még sokáig a közösségünk sámándobosa!

Márk-Nagy Ágota