Szatmárnémeti

Dolgoztak a hókotrók az ünnep alatt

Fotó: Szatmár Megyei Tanács
2021.12.27 - 21:05
A korábbi számításokkal ellentétben havazásra ébredt a megye december 24-én, a hókotrók egész nap a megye útjait járták és dolgoztak.

Fehér karácsony köszöntött ránk, de a városra és az egész megyére ráboruló hótakarónak nem mindenki örvendett — 24-én délelőtt, a szentestére való készülődés csúcsóráiban ugyancsak nehezen lehetett közlekedni városhatáron belül és kívül is, és a hókotrók munkájának nemigen maradt nyoma, épp ezért sokan úgy gondolták, ki sem gurultak a bázisról. „Hajnali 5 órától 12 munkagép folyamatosan kint volt és járta Szatmárnémeti útjait (szerk. megj.: a letakarítás 'fontossági' sorrendje változatlan: a hidak, a főutak, majd amikor ezek már tiszták, a mellékutak, lakónegyedek) — és arról sem kell megfeledkezni, hogy nagyon intenzív volt a havazás, körülbelül három óra alatt több mint 30 centi hó hullott. Délre 90%-ban járhatók voltak az utak, a munkagépek csak annyi időre mentek vissza a bázisra, hogy tankoljanak. Nehezebben közlekedhetők, de járhatók voltak az utak. Szerencsére nem történtek balesetek, és senki nem akadt el” — mondta megkeresésünkre Maskulik Csaba városmenedzser, hozzátéve azt is: a járdákról ugyanakkor délre alig volt eltakarítva a hóréteg, pedig az a lakosok kötelessége, hogy a lakóházuk, ingatlanuk előtti járdát hómentesítsék. Többen szóvá tették azt is, hogy magánházas utcákban a hókotró csak az úttest közepén haladt, a szélen parkoló autókhoz tolva a havat, de ilyen helyzetekben nincs más megoldás, hiszen senki nem szeretné, hogy a hókotró összekarcolja a gépkocsiját. „Nem azt mondom, hogy tökéletes volt az utak hómentesítése, de az adott körülményekhez képest rendben volt — a hóeltakarítás eredményességét a havazás intenzitásához és időtartamához kell viszonyítani” — summázza a városmenedzser, ismételten emlékeztetve: senki ne várja el az önkormányzattól a járdák letakarítását, mert az a lakosság kötelessége, amelynek a következő havazáskor eleget is kellene tenni.
Hasonlóan nyomuk sem látszott a hókotróknak a megyei rangú utakon, pedig a 21 munkagép hajnali 3.30-tól kezdte a cirkálást. „Velük kezdtem én is a napot, akkor Avasfelsőfaluban már 15 cm-es hótakaró borított mindent, de rövid idő alatt nagyon sűrűn havazott, és akkora mennyiségű hó hullott, hogy mire egy adott szakasz végére értek, az elején már nem is látszott, hogy arra jártak. Késő délutánig kint voltak, pucoltak, csűszásgátlót szórtak, kántálásra már minden megyei rangú úton biztonságosan lehetett haladni” — magyarázza Ioan Rus, a megyei tanács alelnöke, nem véletlenül hangsúlyozva a megyei rangú út megnevezést, hiszen a tanács csak ezek hómentesítését végezheti. (A Szatmárnémeti–Zilah közötti, amúgy hosszú órákon keresztül csak egy sávon járható országút, még ha Krasznabélteken, Ákoson halad is keresztül, a tisztán tartása a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság feladata.)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Nagy hőingadozással jön a hideg

Tavaszias idő után hirtelen lehűlés jön, tizenhét fok különbség is lesz a mai legmelegebb és a szombat hajnali leghidegebb között.
Szatmárnémeti

Az „új Florisal” első téli szereplése

Akadt végre dolga a szatmárnémeti hóeltakarítónak, hónak nem nevezhető valami fehérlett csütörtök reggelre a város utcáin. Új autókat is bevetettek, volt ahol csúszott, volt ahol jól tapadt az úttest.
Szatmár megye

Nyakunkon a hideg, egy hét a hóig...

Megágyazott a téli hidegnek a vasárnapi csípős szél, rohamosan hűl a levegő mínusz nyolc, mínusz kilenc fok is lesz éjszakánként. Január derekára már havat is ígér a későn jött tél.