Javítják az aszfaltot a Láncos-templom előtti kereszteződésben, péntekre várható, hogy végeznek.
Kedd reggel kezdtek el dolgozni a szatmárnémeti Ştefan cel Mare és Iuliu Maniu utcák találkozásánál, a Láncos-templom előtti lámpánál lévő kereszteződésben javítják az aszfaltburkolatot. A munkát megrendelő polgármesteri hivatalban úgy számolnak, péntekre fejezheti be az aszfaltozó cég a munkát, szombattól állhat vissza a közlekedési rend a csomópontban.
A jobb közlekedés érdekében két fázisra osztották a munkát, most a Iuliu Maniu utcában lévő aszfaltrészt cserélik, a második fázisban, amelyikbe várhatóan holnap fognak bele, a Láncos-templomhoz közelebb eső aszfaltburkolatot cserélik le.
Kerülőutak
Az Iparosotthon irányából a központ felé a munkavégzés idején is átjárható lesz autóval is a kereszteződés úgy hogy az első fázisban balra is lehet majd térni a Törvényszék felé, a második fázis megkezdése után pedig jobbra, be a Iuliu Maniu-ra. A kereszteződés felé a valamelyik két másik irányból érkezők a Törvényszék utáni Alexandru Averescu utcán, illetve a Nicolae Golescu utcákon át kell kerülniük.
Buszok
A munka a Transurban tizenhárom járatát érinti, ezek mind kerülőutat használnak úgy, hogy a Iuliu Maniu utcai, az István téri és — az állomás felé tartó buszok esetében — a Martirilor Deportaţi utcai megállók kiesnek, és ideiglenes megállót hoztak létre a Golescu hídnál.
Másképp járnak a falusi buszok is, a lázári és pusztadaróci járatoknak kell kerülniük. Ezek sem tudják használni a Iuliu Maniu utcai megállót, illetve az István téritől is távolabb, a Németi-templom felé állnak meg, mivel a Caişilor– Liviu Rebreanu utca felé kerülik el a munkatelepet. A nagypiaci végállomás felé tartva is a Liviu Rebreanu utcával kezdődő útvonalat használják kerülőként.
Princz Csaba