Szatmár megyében Dobrán — kétszázhetven hektár területen — telepítették a legtöbb nemes szőlőt az utóbbi években. Az ültetvény tulajdonosa, Kallós Ferenc a szőlőtermesztés és a borkészítés nehézségeiről, valamint az értékesítés problémáiról számolt be.

A dobrai borokról már évtizedekkel ezelőtt is sokat lehetett hallani, leginkább az ott nagyobb mennyiségben termő otelló szőlőből készült vörösbor volt híres, amiből már egyre kevesebb van, ugyanis a magántermőket ott is a nemes szőlők váltják fel. Az utóbbi években legnagyobb területen Kallós Ferenc telepített szőlőt a dobrai dombokon, ez a kétszázhetven hektár új telepítés megyei szinten is jóval felülmúlja az öt-tíz-tizenöt hektárosokat. Sokan kíváncsiak: hogyan néz ki egy ilyen hatalmas szőlőültetvény, hogyan lehet azt megművelni, hogyan lehet ennyi szőlőből bort készíteni, és ami a legfontosabb, hogyan lehet azt értékesíteni?

— Nem volt könnyű az indulás — mesélte Kallós Ferenc, amíg az eső utáni sáros úton mentünk a terepjáróval a dombra —, hiszen a területek nagy része húsz évig nem volt megművelve, el volt bokrosodva, fák is voltak a földeken, ezeket ki kellett vágni, el kellett távolítani a gyökereket, amelyek egy része újra kihajtott, majd újra kivágtuk. A telepítés után a harmadik évben lehetett volna szüretelni, de olyan jégkár érte a telepítést, hogy mondhatni kilencvennyolc százalékban elverte a termést. Az idén is volt egy húszszázalékos jégkár, de most lesz termés is. Az igazi termésről a jövő évben beszélhetünk majd, ha nem ér bennünket újra valamilyen természeti csapás.

Szüretidő

Egy sáros udvaron haladtunk át, amíg elértük az épületet, melyben tárolni fogják a borokat. Kallós elmondta, hogy a nyár folyamán vásárolt tartályokat, ezeket most szerelik be egy erre a célra készülő épületbe. Azért készülő, mert a tetőt csak a tartályok elhelyezése után lehet rátenni. Tízféle szőlőt termeszt, ebből nagyon sokféle bort lehet házasítani. Azonnal feltettem számára a kérdést: most, amikor megye- és országszerte nagy mennyiségű szőlőt telepítenek, van-e remény arra, hogy a sok bort el tudják majd adni?

— Az értékesítés függ a minőségtől — jött az azonnali válasz —, függ a mennyiségtől is, de sokat számít a menedzselés és a marketing. Eddig nem igazán volt értelme a reklámozásnak, mert nem volt annyi bor, jó bornak a négy-öt éves számít. A tél folyamán elkezdjük a palackozást, közben igyekszünk minél több borfajtát levédetni. Tavaly elvittem néhány bormintát egy szakemberhez, hogy nézze meg, mit lehet vele kezdeni a piacon. A szakember azt mondta, a minőséggel nincs semmi baj, de egymillió liter kell ahhoz, hogy piacképes és nyereséges legyek. Hiába termeszt szőlőt valaki tíz–tizenöt hektáron, azzal sohasem fog talpon maradni, tízezer liter borral nem lehet betörni a piacra. A felvásárló azt a borászt veszi komolyan, amelyik a felvásárlói igénynek megfelelően tudja szállítani a kért mennyiséget, mindig ugyanolyan minőségben. Ezért kell várni a marketing beindításával.

Csemegeszőlő

Tovább haladva a szőlőben, a domb tetején meg kellett állni, mert a terepjáró sem tudott tovább haladni a sáros úton.

— Ez egy másik nagy probléma — mutatott előre Kallós. — Nincs infrastruktúra, egy ilyen nagy szőlőben pedig szükség van a jó utakra. Ezek elkészítése a jövő feladata. Sokan hiányolták a helyi csemegeszőlőt a megyében. Nekem van belőle tíz hektár. Megpróbáltam értékesíteni, azt mondták, hogy 3,8 lejért veszik át kilóját. Ebből egy nap alatt harminc ember nem tud leszedni két tonnát. Ha felszámolom ennek a szállítását és az emberek kifizetését, már veszteséges vagyok. Jártam Olaszországban, ahol vannak felvásárlók, akik fenntartanak egy hűtőházzal rendelkező felvásárlóközpontot. Az olaszok mennyiséget és minőséget termelnek úgy, hogy már megvan a szerződésük, hogy jövőre miből, mennyit vesznek tőlük át. Ahhoz, hogy nekem megérje a csemegeszőlőt termeszteni, kilónként minimum hatlejes áron kellene eladjam. Egy másik dolog az, hogy én egy tőkén két kiló szőlőt tudok megtermeszteni, az olasz, akinek van locsolórendszere, egy tőkén akár tíz kilót is megtermeszt. Én húsz százalékát termesztem meg annak, amit egy hozzám hasonló szőlőtermesztő megtermeszt. De ez még nem minden. Nekem a húsz százalékból még levesznek huszonhat százalék TVÁ-t, az olasz nem adózik.

Fonák helyzet

Kallós Ferenc hosszan sorolta még a problémákat, amelyekkel naponta meg kell küzdeni. Összehasonlította a romániai mezőgazdászok lehetőségeit más országokban tevékenykedő mezőgazdászok lehetőségeivel. Óriási a különbség. De ezek csak a lehetőségek, a hozzáértéssel még több probléma van.

— A baj onnan származik — fejtette ki a borász —, hogy ebben az országban olyan emberek kerülnek vezetői tisztségekbe, akik keveset értenek ahhoz, amit csinálnak. Úgy kerülnek oda, hogy nem járják be azt a ranglétrát, amelyiken megtanulhatnának néhány olyan dolgot, ami a vezetéshez elkerülhetetlen tudnivaló. Folyton mondogatjuk, hogy nem megy a mezőgazdaság. Nem is fog menni, mert nem szakemberek vezetnek.

Ilyen nagy területen sok embert kell foglalkoztatni, ezért gépesített, a sorok közt gépekkel kapálnak, ami meglátszik, hiszen nincs közte gyom. Sok szó esik arról is, hogy nem támogatják a hazai termelőket, nem vásárolják fel tőlük a nagy bevásárlóközpontok a hazai termékeket. Kallós szerint ez a gazdákon múlik. A vásárlók az olcsó termékeket keresik, nem a minőséget, a romániai gazdák pedig nem tudják olyan olcsón adni, mint nagyon sok más ország termelői.

Sok mindent meg lehetett volna még nézni, Kallós Ferenc pedig sokat tudna még mesélni mindennapi problémáiról, ami valamennyi szőlőtermesztő és borkészítő problémája. A beszéd viszont nem változtat a helyzeten. Megemelte a poharát, jó egészséget kívánt, és elindult ki-ki a maga útjára.

Elek György