Vidék

Diverzió a Sâmbra Oilor fesztiválon

2015.05.03 - 18:32

Ha a politikum részvételét nézzük, magukra hagyatottan ünnepelték a tejösszefejést idén az avasiak. Nincs kampány, akinek nem volt muszáj, nem jött el a lajosvölgyi domboldalba.

Ha politikamentes is volt a vasárnapi Sâmbra Oilor, a politikai célzatú figyelemelterelés most sem hiányzott. Adrian Ştef megnyitón elmondott beszéde idején az egyik táncoslány a Több pénzt az egészségügynek! feliratú vászonmolinót feszített ki a megyei tanácselnök mögött. Az időzítés tökéletes volt, a diverziót megrendelő háttérember tisztában volt vele, hogy a jó sajtóval rendelkező Ştef felszólalását minden sajtóorgánum veszi majd, így az ő üzenete is eljut majd mindenkihez. A pár szavas üzenet rámutat arra, hogy hiába kérkedik a szatmári egészségügy sok pénzzel való támogatásával a tanácselnök, az még mindig kevés ahhoz, hogy a szatmáriak elégedettek legyenek az orvosi szolgáltatásokkal akkor, amikor arra rá vannak szorulva.

Ettől eltekintve majdnem minden simán ment, az avasiak sem bánták, hogy a politikum nyugtukat hagyja, mintegy második húsvétként élték meg a vidék legfontosabb pásztorünnepét, állítólag ilyenkor is ugyanúgy nagyon sok Nyugat-Európában dolgozó családtag jön haza, mint húsvétkor, a nyári szabadságolások időszakában vagy karácsony táján.

A színpad a megnyitóbeszédek után a népzenészeké és a néptáncosoké lett, késő estig tartottak a színpadi műsorok, utána pedig hajnalig elhúzódó szabadtéri táncmulatság következett, az időjárás szerencsére az ünneplőkkel tartott. Ámde a nap ellátandó feladatai közé tartozott még az ilyenkor legelőre hajtott juhok és kecskék tejének bemérése, aminek folyamatát a színpadon be is mutatták a juhászok és el is magyarázták, hogy az egyszeri fejés alapján történő mérés után a juhászok hogyan osztják majd a juhos gazdák számára az esztenában készített juhsajtot.

A tejösszefejési ünnepséget és az azt övező sajtóérdeklődést kihasználva, a megyei tanács, a megyei múzeum és a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ vezetői átadták az avasújfalui tájházat is. Adrian Ştef megyei tanácselnök a ház udvarán arról beszélt, hogy a szatmári románság bölcsője az Avas vidéke, ezért szentel a megyei tanács nagy figyelmet az itteni kultúra és nemzeti értékek megőrzésére, és arra kérte a megyei múzeum vezetését, hogy a múzeum által ilyen célra megvásárolt épületet tegye ugyanígy látogathatóvá, mint az avasújfaluit.

Princz Csaba