Jegyzet

Díszpolgári cím meg egyéb kampányígéretek

2013.05.22 - 11:51

Egy év sem telt el azóta, hogy nagy csinnadrattával Szatmárnémeti díszpolgárává avatta a hatalomra került USL-s városvezetés Daniel pátriárkát, akkor a kitüntetést még 250 ezer lejjel is megtoldották, tegnap pedig Iustin Sigheteanult, Szatmár és Máramaros ortodox püspökét tüntette ki díszpolgári címmel Dorel Coica. Emlékszünk még arra, hogy tavaly a helyhatósági választások után a megyeközpont polgármesterének és a megyei tanácselnöknek az első lépése volt az ortodox egyház vezetőjének a kitüntetése, azonnal meg kellett ugyanis köszönni azt a segítséget, amit az ortodox egyház a szociálliberális szövetségnek a kampány idején nyújtott. Az ortodox egyház nyíltan kiállt az USL mellett, azt pedig illett viszonozniuk a megválasztottaknak. Becsületes emberekre vall, hogy ígéretükről nem feledkeznek meg…

A mostani kitüntetés kapcsán az is eszünkbe jut, hogy tavaly, mind a megyei, mind a városi önkormányzat alakuló ülésén egyedüli egyházi vezetőként Iustin Sigheteanul, Szatmár és Máramaros ortodox püspöke volt jelen, tehát gyakorlatilag akkor is elismerték, hogy az ortodox egyház nyíltan támogatta őket. És a hála ez esetben sem maradt el, tegnap ünnepélyes keretek között a polgármester átnyújtotta a díszpolgári oklevelet, a kitüntetett pedig a szatmáriak iránti hálából gyorsan egy javaslattal is élt, Szatmárnémetit a tegnapi nap védőszentjeinek, Constantinnak és Elenának az oltalmába ajánlotta, és abbeli reményének adott hangot, hogy ez rövidesen gyakorlatilag is megvalósul. Jaj de remek, legalább lesz egy újabb lehetőség az ünneplésre, és ezzel végeláthatatlan tiszteletköröket futhatnak az önkormányzatok az ortodox egyháznál, az egyházfők pedig a világi elöljáróknál. Lenne egy építő javaslatom: hogy egyetlen ortodox pópa se maradjon le a díszpolgári címről, azt minden önkormányzat ítélje oda alanyi jogon — ha másért nem, azért is megérdemlik, mert a mezőgazdasági minisztérium nemrég együttműködési megállapodást kötött az ortodox egyházzal, melynek értelmében a papok is népszerűsítik az európai uniós támogatásokban rejlő lehetőségeket — a választott tisztségviselőknek pedig maradna idejük azzal is foglalkozni, hogy a kampányban tett egyéb ígéreteiket is megvalósítsák. Mert az is úgy lenne becsületes…

Elek Anikó