Jegyzet

Diplomák: pénzért vagy tudással?

2016.07.29 - 16:03

Véglegessé vált, hogy Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök plagizált, vagyis doktori disszertációjának több mint a felét másolta. A hír nem új keletű, a doktori cím visszavonása azért húzódik el, mert Ponta óvást nyújtott be az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácshoz (CNATDCU), de az elutasította a szociáldemokrata politikus fellebbezését. Ponta csalását egy angol lap tette közzé. Romániában ezt nem igazán vették komolyan addig, amíg a PSD többségben volt a parlamentben. Lehet, még most sem foglalkoznának vele komolyan, ha a PSD jelenlegi vezetése nem akarná pozíció nélkül hagyni a volt miniszterelnököt. Tehát tény az, hogy Romániában elég nehéz kimutatni valakinek a bűnösségét mindaddig, amíg az részt vesz a hatalom gyakorlásában. Nem Ponta az egyetlen, aki másolással szerzett doktori diplomát. Az pedig, hogy milyen módon lehet ma egyetemi diplomát szerezni, egy külön történet. Ha csupán a tanügy átláthatóbb részeibe betekintünk, megdöbbentő dolgokra bukkanhatunk. 1989-től napjainkig tizenöt százalékkal csökkent Románia lakossága, ez idő alatt szinte felére csökkent az érettségizők száma, de az 1989 után eltelt időszakban évről évre többen végeznek főiskolát. Az egyetemeket elvégző diákok közül sokan nyíltan bevallják, hogy pénzért jutottak be, és pénzt adtak azért, hogy megkapják a diplomájukat. Hogy milyen tudással rendelkezik az ilyen formában diplomához jutó, az megtapasztalható, ha arra kényszerülünk, hogy ügyes-bajos dolgainkat rendezzük egy közintézményben, vagy szakembert keresünk bizonyos munkák elvégeztetésére. Nem meglepő az a hír sem, hogy kevesebb a tanár, mint a katedra. A gyerekek létszáma csökken, nem csökken viszont a tanító- és tanárképzőt végzők száma, mégis kevés a pedagógus. Erre csak az a magyarázat, hogy nem lehet pedagógusoknak nevezni azokat, akik pénzért veszik a diplomát. Bár ezekkel a diplomákkal a világ számtalan országában van mit kezdeni. Legalábbis innen nézve úgy tűnik. Szakértői felmérések azt bizonyítják, hogy azok, akik jobb fizetésért a nagyvilágot választják, jól vagy jobban élnek, mint ha itt maradnának, de elszakadva a gyökerektől elég hamar a globalizáció áldozataivá válnak. Mi a különbség a pénzzel és a tudással szerzett diploma között? A legtöbb esetben semmi, hiszen jó munkahelyet az kap, aki megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik. Az állásinterjún nem a tudást kérik számon, hanem a politikai hovatartozást. Olyan személyt is ismerünk, aki nem pénzért kapott diplomát, hanem a tanár kapott „felső utasítást”, hogy a „havernek” kell. A „haver” azóta is magas tisztségeket tölt be, bár egy jobb alsó tagozatos osztályban sem lenne éltanuló. Ő külföldre sem vágyik, jó példája ő a hazafiságnak és a lokálpatriotizmusnak. Nem úgy, mint az, aki azt mondja: „el innen minél messzebb”, hogy diplomát szerezzen az itteniektől semmiben sem különböző, de jobban reklámozott egyetemeken. És mi van azzal, aki tanul és tud? Valahol meghúzódik egy irodában, és végrehajtja a „haver” utasításait.

Elek György