A kevéssé ismert, rendhagyó karácsonyköszöntő és egyben archaikus népszokás szinte csak Hajdúdorogon dívott, ugyanakkor Kallós Zoltán néprajzkutató – népzenegyűjtő említi a mezőségi Visához kapcsolódóan is. 

Érdekessége, hogy egyfajta kettősség jellemző rá, hiszen keresztény és világi hagyományokkal is van kapcsolata. Kötődik a karácsonyhoz, mint egyházi ünnephez, előadása során Jézus születésével kapcsolatos énekek hangzanak el, olyanok, melyekben fontos szerep jut a pásztoroknak, akik nyájukat őrizték kint a pusztán, az angyalok hívó szavára pedig Betlehembe mentek a megváltót köszönteni.

Emellett viszont ősi szokás szerint már az új esztendő közeledtét is jelzi, bőséget, gazdagságot és szerencsét kívánva. Másik érdekessége a néma „főszereplő” kecske jelmeze, amely készülhetett juhászbundából, báránybőrből, tarka szalagos posztóból, a kecskefej csattogó állkapcsa viszont szigorúan csak fából – ezt most az újvárosi Cseh Lajos asztalosmester készítette el.

A történetileg keretbe foglalt kecskézés az ünnep várásával kezdődik — s miközben a család hagyományos szalmadíszekkel, papírgirlandokkal együtt öltözteti karácsonyfává a fenyőt, szinte kézzel foghatóan érződik, hogy az ünnepre nem csak kívülről, de a lelkükben is készülnek.

A Jézus születését is hirdető, földi javakat is bőségesen kívánó, némiképp pajzán kecskézést követően természetesen – mezőségi – táncra is perdültek.

Szabó Kinga Mária

(Fotók, videók: a szerző felvételei)