Sport

Díjazták a lázári karatékákat

2014.12.19 - 13:50

Lázáriban a helyi tanács csütörtök eseti ülése után a Lengyel István polgármester díjazta a Szatmárnémeti Samuraiul SK helyi szakosztályának három karatékáját, akik ebben az esztendőben kiváló eredményeket értek el a különböző versenyeken.

A Magos Róbert 6. Danos karatemester által irányított klub dr. Kovács Ottó vezette lázári részlegéből Stelian Trif. Vida Ármin és Alexa Bettina, és az őket felkészítő Filer Iván edző kapott díjat, konkrétan egy–egy új kimonót, amihez még némi édesség is párosult. Ebben az évben Trif a román válogatott tagjaként Európa–bajnok lett a kumite próbában, ugyanő ezüstérmes lett kumitéban az országos bajnokságon. Vida Ármin két országos bajnoki címet is szerzett a kumite versenyszámban, ugyanakkor egy ezüstöt is begyűjtött az ob-n, szintén a kumite próbában. Ami Alexa Bettinát illeti, ő két aranyérmet szerzett kumitéban az országos bajnokságon.

A felszólalók kiemelték, a lázári karatékákat érdemes támogatni, mivel a községnek szereznek hírnevet határon innen és határon túl.