Sport

Díjazta az AJF a daraiak páratlan teljesítményét

2022.06.20 - 15:24

Ezt a teljesítményt díjazta a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület is, Szilágyi István elnök ugyanis az oklevél, érmék és trófea mellett focilabdákkal jutalmazta a bajnokcsapatot. 
A szamosdarai csapat 84 gólt rúgott ebben a szezonban, ami azt jelenti, hogy átlagban 4,6 alkalommal voltak eredményesek egy-egy mérkőzésen. De természetesen voltak szoros meccseik is, mint például legutóbb a decebali, vagy szatmárhegyi mérkőzés, amikor a daraiak 1–0-ról, illetve 2–0-ról (!) fordítva nyertek 2–1-re és 3–2-re. Vincze Sándor klubelnök elmondta, ebben az idényben volt egy, két olyan meccs, amikor az elitligás első csapattól, a Pusztadaróci Recoltától jött kisebb segítség, de a bajnokság legnagyobb részét a helyi srácok vitték végig. 
„Edzés is csak nagyon ritkán volt, többnyire hétvégeken gyűltek össze, a meccsre. Néhányan közülük a pusztadaróci ifjúsági korosztályos csapatban is játszott korábban. De mind helyiek, vagyis szamosdaraiak és pusztadaróciak. Vagyis, ezt a teljesítményt »idegenlégiós« nélkül húzták be a fiúk” – hangsúlyozta Vincze. Gál Lehel edző alakulatában egyébként többnyire 20–25 éves srácok játszottak, de több játékot vállalt a rangidős Katócz Mihály „Ketye”, aki 40 év fölött is magára öltötte többször a zöld-fehér mezt. 
A bajnokság megnyerésével a szamosdarai csapat felkerült a negyedik ligába. Igaz, ez kisebb fejtörést okoz a klub vezetőinek, hiszen több szervezést igényel. „Ificsapatot is kéne állítani, viszont egy nehéz feladat, hiszen a Recoltának elitligás együttese mellé is kell korosztályos csapat. De mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a megfelelő megoldást, hiszen kár lenne, hogy ne legyenek ezek a fiúk a negyedik ligába. A daraiak megérdemlik, hogy magasabb szinten játszanak” – mondta Vincze Sándor. 
Găman Mihály polgármester egyébként a közösségi médiában gratulált a csapatnak és biztosította őket, hogy a szamosdarai alakulat is bízhat a helyi önkormányzat támogatásában.
A Liga 5-ben egyébként már korábban véget ért a bajnokság. A megyei pontvadászat még a negyedik vonalban folytatódik, az elmúlt hétvégén is rendeztek egy fordulót. A hétvégi eredmények után az A-csoport élén és a végén is helycsere történt: Élre állt a Csomaközi Schamagosch, illetve már nem sereghajtó a Piskolti Unirea, helyét a Csanálosi Kneho vette át.

LIGA 4, A-CSOPORT, 23. FORDULÓ

Érdengelegi Termala – Csomaközi Schamagosch 1–6
Mezőfényi Fröhlich – Nagykárolyi Victoria II 6–0
Érendrédi Real – Óvári Someşul 3–0 (játék nélkül)
Piskolti Unirea – Újmárnai Platanul 4–2
Halasztották
Viitorul Lucăceni – Kismajtényi Crasna 
Gencsi SE – Tasnádszántói Vulturii

Szabadnapos: Csanálosi Kneho 

Korábbi fordulóból elhalasztva
Kedd, 18.00
: VSK Victoria II – Óvári
B.: Sălăgean Norbert – Daniel Grishaber, George Chiorean; m.: Papp János.

1. Csomaközi Schamagosch    20    13    3    4    51–30    42
2. Tasnádszántói Vulturii    20    13    1    6    66–39    40
3. Mezőfényi Fröhlich    21    11    5    5    44–24    38
4. Érendrédi Real    20    10    5    5    60–38    35
5. Nagykárolyi VSK Victoria II    18    10    5    3    51–30    35
6. Kismajtényi Crasna    19    11    2    6    48–39    35
7. Óvári CS Someşul    18    9    4    5    43–34    31
8. Újmárnai Platanul    20    6    5    9    42–41    23
9. Érdengelegi Termala    19    5    4    10    21–36    19
10. Gencsi SE    20    6    1    13    35–58    19
11. Viitorul Lucăceni    20    5    2    13    33–63    17
12. Piskolti Unirea    19    3    4    12    28–61    13
13. Csanálosi Kneho    20    3    3    14    18–47    12

LIGA 4, B-CSOPORT, 21. FORDULÓ

Apai Victoria – Halmi Speranţa 6–1
Turci Voinţa – Lázári Voinţa 4–4
Szamosdobi Voinţa – Aranyosmeggyesi Dacia 3–2
Bábcai Voinţa – Erdődi Cetate 800 6–0

Halasztották
Homoródi Codreana – Batizi Sportul 
Szatmárudvari Someşul – Szatmárnémeti LPS 

1. Batizi Sportul    19    15    3    1    92–27    48
2. Apai Victoria    19    12    2    5    53–26    38
3. Bábcai Voinţa    20    12    2    6    69–46    38
4. Aranyosmeggyesi Dacia    18    8    4    6    57–45    28
5. Lázári Voinţa    18    9    1    8    48–43    28
6. Szamosdobi ACS Voinţa    19    9    1    9    50–52    28
7. Szatmárudvari Someşul    19    8    1    10    48–58    25
8. Turci Vointa    20    6    6    8    55–53    24
9. Homoródi Codreana    16    8    0    8    38–37    24
10. Halmi Speranța    17    4    2    11    29–67    14
11. Szatmárnémeti LPS    14    2    3    9    20–52    9*
12. Erdődi Cetate 800    19    2    3    14    28–81    9
* a Meggyesgombási Venus helyét vette át a táblázatban.

Pesek Attila

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Útjavítások Pusztadaróc területén

A csatornahálózatot is bővítik a Szatmárnémetivel szomszédos községben, de az Atyára vezető községi utat is szélesíti az önkormányzat. Hamarosan a községen átvezető megyei út is megújul.
Sport

Szombaton kezdődik a megyei bajnokság

A Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület az elmúlt hétvégén elkészítette a Liga 4 két csoportjának összetételét, majd kisorsolta a menetrendet.
Sport

Korábban kezdődik a Liga 4, mint az elitliga

Nyári közgyűlésén felülírta tavalyi döntését az AJF, így mégsem változik a következő szezontól a Liga 4 Elite formája. Viszont a Liga 4 idénye egy héttel korábban rajtol, mint a megyei „élvonal”, így korábban kezdik majd a téli vakációt is.