Szatmárnémeti

Díjakkal tértek haza a fürkészek

2017.04.10 - 18:00

Négy diák képviselte megyénket a hatodik Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos döntőjében Nagyváradon.

Szép eredményekkel tértek haza a Szatmár megyei diákok a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny április 7–9-én megrendezett országos döntőjéről, melynek a nagyváradi Ady Endre Líceum adott otthont.

A hatodik alkalommal megrendezett versenyen Szatmár megye ötödik éve vett részt, idén is több mint 300 diák indult el a körzeti fordulón, közülük 72-en jutottak be a megyei szakaszra, majd onnan 4-en az országos döntőbe, név szerint a második osztályos Nagy Hanna, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja Wolf Henriette tanítónő osztályából, a szintén másodikos Erdei Jázmin Fanni a 10-es Számú Általános Iskolából, Reich Annamária tanítónő diákja, a harmadikos Rus Lilla, a 10-es Számú Általános Iskola diákja Lovas Tünde tanítónő osztályából, valamint a negyedik osztályos Toma Tamara, a kaplonyi Fényi István Általános Iskola diákja Toma Anikó tanítónő osztályából.

A szoros küzdelemben három Szatmár megyei diák tudott dobogós, illetve dobogó közeli helyet elérni, így Rus Lilla és Toma Tamara harmadik helyezést értek el, míg Nagy Hanna a Napsugár különdíjával térhetett haza. A diákokat az őket felkészítő pedagógusok mellett elkísérték szüleik, valamint a megyei szakasz főszervező pedagógusai is, Leiti Mónika és Román Melinda tanítónők, utóbbi helyet kapott a verseny javítóbizottságában is.