A szatmárnémeti SkyLine Events szervezésében, a Hitter Technologies, a BBTE – Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata, az M SYS Kft. és a Tehnosam Kft. voltak a résztvevői annak a szombati konferenciának, amelynek a romániai közigazgatás digitalizálás és a modern technológiák voltak a témái a Károlyi úti Cineplexx aulájában.
Először a Hitter Technologies képviseletében Márton Zsuzsanna beszélt arról, hogy mennyi előnnyel jár egy fejlett online közigazgatás és hogy lehetne ezt Romániában is elérni. Digitalizált közigazgatás és okos város témában Észtországot és ennek fővárosát Tallinnt hozat fel példaként, az 1990-ben ugyanonnan induló ország mint ahonnan Románia is indult, mára a kontinens legdigitalizáltabb országa lett, a „legokosabb” fővárossal. Rámutatott: 2030-ig van idő száz százalékig digitalizálni a romániai közhivatalokat. Az egyik legátfogóbb „okosítási projekt” az lehet Romániában, hogy a kormány létre akar hozni egy központi felhő-adatbázist, amelyhez mindegyik hivatalnak, állami ügynökségnek és hatóságnak hozzáférése van. És ennek lényege, hogy szabad, de biztonságos adatáramlás lenne a különböző állami hatóságok között, ha tehát egy állampolgárnak valaha rögzítette az adatait a prefektúra, azokat már például a nyugdíjhivatalnál nem kell prezentálni.
Şuta Ştefan a Babeş Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett karának képviseletében a modern kori vezetőről tartott előadást, azt fejtegetve, hogy egy jó vezetőnek csapatkapitánynak kell lennie és nem diktátornak. Egy jó vezető racionális, inspirál, konzultál, közel enged, taktikus és nyomást gyakorol, a közös cél elérése érdekében. Régen azt vallották, hogy vezetőnek születni kell, a modern korban úgy tartották, hogy a jó vezetőt fel kell építeni, ma ott tartunk, hogy az igazság valahol a kettő között van, mutatott rá Şuta.
Majorcsák Zsolt, a szatmárnémeti M-SYS Kft. társtulajdonosa a modern és korszerű világ egy másik jelenségéről beszélt: a megújuló energiafelhasználásról. Az energiahordozók ára mindig is fontos tényező volt háztartások és cégek számára egyaránt, mutatott rá, de ez manapság pláne igaz. A takarékosság egyik fő eleme, ami a román kormány Zöld Ház programjának köszönhetően mindenki számára elérhetővé vált, az a napelemek hétköznapi felhasználása áramtermelés céljából. Mivel a közhivatalok voltak a fő alanyai a szombati konferenciának Majorcsák ezeknek javasolt költségvetést és megoldásokat annak érdekében, hogy iskolák, óvodák, kultúrházak, vagy akár sporttermek működtetésében hogyan spórolhatják meg az áramfogyasztás költségeinek ötven, de akár száz százalékát. A napelemek nem rövid távú megoldások, mutatott rá Majorcsák, mert 12 – 20 év jótállás érvényes ezekre 25 év teljesítmény-garancia mellett.
Princz Csaba