Belföld

Diana Şoşoacă és Mihai Lasca kizárásáról döntöttek

2021.02.11 - 08:26

Az AUR vezetője leszögezte: a két törvényhozó nem mondott le, hanem kizárták őket a pártfegyelem megsértése és a parlamenti viselkedési normák áthágása miatt.

'Összehívtuk a párt vezetőségét, és meghoztuk ezt a döntést' - jelentette ki Claudiu Târziu.

Târziu - aki az AUR szenátusi frakcióvezetője is egyben - azt mondta: egy idő után már tűrhetetlennek érezte azokat a tetteket és megnyilvánulásokat, amelyek rossz fényt vetnek a pártra.

Példaként említette Diana Şoşoacă szerdai viselkedését. A szenátor asszony ugyanis jóval túllépte a parlamenti felszólalás megengedett időtartamát, majd, miután kikapcsolták a mikrofonját, minősíthetetlen hangnemben beszélt a törvényhozókkal. A jelenet után nem tanúsított megbánást és nem kért bocsánatot, sőt, az AUR frakciójával is támadó hangnemet ütött meg, lehetetlenné téve minden kommunikációt - idézte fel az esetet az AUR vezetője.

Közleményt adott ki az AUR

A politikai alakulat csütörtökön azt közölte, hogy a Románok Egységéért Szövetség (AUR) azért zárta ki soraiból Mihai Lasca képviselőt, mert az nem tájékoztatta a pártot arról, hogy büntetőjogi kivizsgálás folyik ellene bűnszervezet létrehozása miatt, és elítélték testi bántalmazás miatt.

Az AUR tájékoztatása szerint a párt vezető testülete szerdán több olyan parlamenti képviselőjéről is tárgyalt, akiknek a magatartása sérti a párt érdekeit és közmegítélését.

Ezen a gyűlésen az AUR vezetősége úgy döntött, hogy kizárja soraiból Mihai Lasca képviselőt, akinek bűnügyi háttere és kollégáival szemben tanúsított, őszinteséget nélkülöző magatartása összeegyeztethetetlen az AUR értékrendjével. Mihai Lasca az AUR-frakción kívül fogja ellátni képviselői feladatait - közölte a párt.

Az AUR szerdán Diana Şoşoacă szenátortól is megvonta politikai bizalmát, arra hivatkozva, hogy Şoşoacă rendszeresen figyelmen kívül hagyta az AUR felsőházi frakciójának stratégiáját és a párt vezetőségének döntéseit mind a parlamentben, mind pedig a nyilvánosság előtt. 'Diana Şoşoacă Ivanovici az AUR-frakción kívül fogja kitölteni szenátori mandátumát' - olvasható a közleményben.

Az AUR ezen kívül folytatja egy másik képviselője, Francisc Tobă mandátumának érvénytelenítésére irányuló eljárását is.

Ugyanakkor a párt leszögezi, hogy a következő választásokat megelőzően sokkal szigorúbban fogja kiválasztani és ellenőrizni jelöltjeit, hogy többé ne történhessen meg olyan emberek köztisztségbe választása, akik összeférhetetlenek az AUR értékrendjével, és szembemennek a formáció vezetőségének döntéseivel.

AGERPRES

Fotó: hepta.ro

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Az RMDSZ kormányozna, de feltételekkel

2028-ban az AUR és az S.O.S. România jelentik majd az alternatívát?
Belföld

Nem tetszett Csoma Botond ünnepi beszéde, kivonult az AUR

Nem tűrték el az RMDSZ „arcátlanságát” — a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) teljes frakciójával együtt kivonult hétfőn Csoma Botond beszéde közben a december elseje tiszteletére tartott ünnepi parlamenti ülésről George Simion pártelnök.
Belföld

George Simont választották meg pártelnöknek az AUR tisztújító kongresszusán

George Simont választották meg pártelnöknek a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vasárnapi tisztújító kongresszusának küldöttei.