Péntek este DiakSzínPad címmel szervezték meg a Kölcsey Ferenc Főgimnázium egykori diákszínjátszóinak a találkozóját. A találkozó moderátora Nagy Gyula magyartanár volt.

A diákszínjátszás, főleg a gimnáziumi diákszínjátszás fő célja, hogy segítse a gyerekek érvényesülését akár az iskolában, akár a későbbiek folyamán, munkahelyükön vagy a hétköznapokban. Olyan hasznos dolgokat tanulhatnak meg egy-egy próba, előadás során a diákok, hogy hogyan kommunikáljanak egymással, hogyan létesítsenek emberi kapcsolatokat, hogyan érvényesüljenek, hogyan erősítsék önbizalmukat, csökkentsék lámpalázukat hogyan dolgozzanak közösségben. Persze, nagyon sok múlik a csoportvezetőn, mit jelöl ki célnak, miket akar elérni egy csoporttal. A pénteki találkozó moderátora Nagy Gyula magyartanár, a gimnázium egykori MADIPO csoportjának vezetője volt, aki úgy irányította a beszélgetést, hogy a résztvevők felidézhessék emlékeiket, levetítették néhány régi előadás felvételét, de üzentek a jelenlegi diákoknak is, hogy mennyire fontos ez a tevékenység. Az 1989-es változásokig a diákszínjátszók a megfigyeltek kategóriájához tartoztak. Csak a pártvezetés által jóváhagyott darabokat játszhattak olyan szerzőktől, akik nem szerepeltek a tiltott listán. Azok, akik díjazva voltak a Megéneklünk, Románia Fesztiválon, engedélyt kaptak újabb előadások létrehozására, akár támogatásban is részesültek.

Nem túl népszerű

A diákszínjátszás nem olyan népszerű elfoglaltság a diákok körében, megfelelő beállítottság és természetesen szabadidő is kell hozzá. Az is nehézséget okozhat, hogy ha valaki csatlakozni akar, és egy összekovácsolódott közösségbe kell egyedül belépnie, ez az első nagy próbatétele a színjátszóknak. Sok diákszínjátszó játszik el a gondolattal, hogy színészi karriert fusson be, de csak néhányukban van meg a megfelelő ambíció és tehetség a továbblépéshez. Nagyon sok múlik azon, hogy a csoportvezető mennyire bátorítja, segíti a diákjai munkáját, mennyire fontos az, hogy egy csoport csupa tehetséges gyerekekkel legyen tele. Hiszen minden hasznos, pedagógiai oldala mellett a diákszínjátszás valójában egy amatőr munka, leginkább szórakozás, időtöltés. Habár alapvetően egy közönség előtt megszólaló folyamat, nem alapvető célja, hogy esztétikai élményt nyújtson a nézőknek. A rendezőnek inkább pedagógusnak kell lennie, mint színházi embernek, hiszen rengeteg hatása lehet egy ilyen közösségnek a diák életére. A legtöbb csoport manapság nem hosszú életű, hiszen, amint egy gimnáziumi generáció kimegy, gyakran darabjaira hullik, és nincs ami összetartsa, nehéz négyévenként megújulni.

Elek György