Belföld

Diákolimpiával öltenek nemzetközi jelleget a kolozsvári magyar diáknapok

2015.05.08 - 14:45

Kolozsváron pénteken megkezdődött az a diákolimpia, amely idén először ad nemzetközi jelleget a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által évről-évre megszervezett magyar diáknapoknak.

 

A nyitórendezvény előtt a diákolimpia koordinátora, Székely Kinga az MTI-nek elmondta, 16 egyenként ötfős magyar diákcsapat nevezett be a diákolimpiára, amelyen szórakoztató versenyeken mérik össze tudásukat, kreativitásukat. Szerveznek számukra városnézést, illetve kulturális rendezvényeket és sportvetélkedőket is. A főszervező elmondta, a magyar egyetemi hallgatókból szerveződött csapatok Budapestről, Debrecenből, Prágából és Bécsből, illetve Erdély más egyetemi városaiból: Temesvárról, Nagyváradról és Brassóból érkeztek.

Számukra azért szerveztek külön versenyt, mert a kolozsvári diákok vetélkedője már szerdán megkezdődött, a távolról érkezőknek pedig túl hosszú lett volna az ötnapos rendezvény. A kolozsvári magyar diáknapok és diákolimpia az Európa Ifjúsági Fővárosa kolozsvári programsorozatba illeszkedik.

Borzási Sarolta, az ifjúsági főváros programjait koordináló Share föderáció alelnöke elmondta, az egész évi ifjúsági programsorozat a jelszava az internet világában használt share (megosztani) szó. A KMDSZ a kolozsvári diákélményt akarta ezúttal megosztani más városokban tanuló egyetemistákkal.

Eddig csak a Kolozsváron tanuló diákokat szólították meg a KMDSZ napok alkalmával. A 22. alkalommal megszervezett diáknapok vetélkedőire csaknem kétezer kolozsvári magyar diák nevezett be.