Szatmárnémeti

Diákok közös versmondása

2014.04.11 - 08:56

Tegnap a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban és a Református Gimnáziumban tartottak közös versmondást az iskolák tanulói a választott versekből A Magyar Költészet Napja alkalmából.

 

 

„A költészet nem csak a közösség életének a végigkísérője, hanem az egyéné is, külön-külön mindannyiunké, kissé sarkítva fogalmazva azt is mondhatnám, hogy a születéstől a halálig. Gondoljunk csak a bölcsődalra, vagy a lezáruló koporsók mellett énekelt zsoltárokra. Hogy kinek ki a kedvenc költője, vagy melyik a kedvenc verse, az szubjektív megítélés eredménye. Kosztolányi írja az egyik esszéjében, hogyha néhány ezer év múlva sírjából felébresztenék és megkérdeznék, hogy ki a kedvenc költője, akkor azt válaszolná, hogy Petőfi Sándor. Ti is választottatok, és ahogy azt már a hagyományaink diktálják, ötödik éve úgy hajtunk fejet nemzeti költészetünk nagyjai előtt, hogy kiválasztjuk a gimnázium diákjainak a kedvenc versét” — mondta tegnap reggel a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban tartott közös szavalást megelőzően Téglás József magyartanár. A tegnapi közös versmondás tulajdonképpen egy három hónapos folyamat eredménye. Az iskola diákjai harmincnyolc költő száztizenhét verse közül választották ki azt a kettőt, amit a Harag György Társulat színművészeinek irányításával elmondtak. Az alsó tagozatosok Nemes Nagy Ágnes Gondolj-rám-virág című versét mondták el Méhes Kati színművésszel, a középiskolások pedig Tóth Árpád Körúti hajnal című versét, Tóth-Páll Miklós színművész irányításával.

 

A Láncos-templomban

 

A Református Gimnázium diákjainak közös versmondására a Láncos-templomban került sor, a Szatmári Református Egyházmegye közgyűlésén. Ez alkalommal Király Lajos, az egyházmegye főjegyzője hirdetett igét, az igehirdetés a beteglátogatás aspektusára épült. A lelkipásztor Jób élettörténetén keresztül beszélt a beteglátogatóról, a betegről és a gyógyító Istenről. A történetből kiderült, hogy Jób, a beteg lelkileg egészségesebb volt, mint a beteglátogató. Gyógyító lehet a költészet is. József Attila költészetében a magányos ember lelki kontúrjait rajzolta meg, sorai nagyon sok lelki problémára rávilágítanak. Az istentisztelet keretében fellépett az egyházmegye lelkipásztori kórusa és az iskola gyerekkórusa. Az V–VIII. osztályosok Áprily Lajos Március című költeményét, a IX–XII. osztályosok Vörösmarty Mihály Szózat című versét mondták el.

 

 

Elek György