Augusztus 18. és 24. között második alkalommal szervezett vízitúrát a Szamoson az Erdélyi Kárpát Egyesület- Szatmárnémeti. Szabó Lászlót a szatmárnémeti EKE elnökét öt bátor szatmárhegyi legény kísérte el az izgalmas kalandra.

Szabó László, az EKE elnöke második alkalommal vállalkozott a túra megszervezésére, bár az első 2009-es kirándulás igen kalandosra sikeredett. Akkor ugyanis már az első napon felborult a tutaj, amikor készpénz, iratok, mobiltelefonok vesztek a vízbe, ennek ellenére folytatták az utat és hét napon át eveztek Krassóig. „Dési születésű lévén, évek óta álmodoztam arról, hogy evezős túrát szervezzek a Szamoson. Számomra mindig fontos volt a természetjárás, igyekszem erre fordítani a szabadságaim idejét”, mondta el Szabó László, akit ezúttal öt szatmárhegyi legény kísért el a túrára, V-ik Fehér Gyula, VI-ik Fehér Gyula, Németh Gyula, Szabó Levente és Szűcs András. Az izgalmas kalandhoz egy olyan szerkezetet eszkabáltak, amelyben hat ember kényelmesen elfér, és evezni tud, illetve a rögzített műanyag hordókban helyezték el a napközben használt holmit, mobiltelefont, térképet, ennivalót, hogy lehetőleg szárazon maradjanak. A tutaj után további két nagyobb műanyag hordót kötöttek, amelyekben a nap közben nem használt csomagot, sátrakat, hálózsákot helyezték el. Szabó László így mesélt élményeiről: „A cél az volt, hogy 6-8 nap alatt teljesítsük a Dés és Szamoskrassó közötti mintegy 150-200 kilométeres távot. Előzőleg egy térképen bejelöltem az utat, majd egy-egy szakasz megtétele után GPS segítségével sikerült pontosítani a helyzetünket, és kiszámolni a megtett szakasz hosszát, hogy sikerüljön leeveznünk a kijelölt, napi 20-30 kilométeres távon. Az első napot színezte, hogy a kenyerünk nagy része és a finom szatmárhegyi pogácsa elázott egy hibás hordó miatt. Hétfőn délután egy rövid szakaszra egy barátom csatlakozott hozzánk kenun a családjával. Hozott a találkozási ponthoz ásványvizet, kenyeret és egy nagy dinnyét. Utóbbit úgy pusztítottuk el helyben, mint hiénák az őzgidát. Először erdővel borított dombok között majd síkságon kanyarog tovább a folyó. Csendben evezve szürke gémet, vadrécét láttunk, vízben fürdőző bivalyok mellett haladtunk el”.

Valódi kihívás

„ A Szamoson való evezés folyamatos odafigyelést igényel, hogy elkerüljük azt, hogy megfenekledjen a tutaj. Időnként a sekélyebb részeken ki kellett szállnunk, és a vízben gázolva toltuk át a zátonyos szakaszon. A Turbóca és Szilágyróna közötti jó félméteres bukógáton fennakadtunk az alacsony vízállás miatt, majd lebillentünk a zúgóba, ahol a víz ide-oda dobált. Én a távozni készülő evezőm után kapkodtam, másikunk a paradicsomot siratta, András viszont előreúszott a kötéllel és kirántotta a süllyedni kezdő teknőt”, mesélte Szabó László a legkalandosabb epizódot. Az egész napos evezések után esténként kellemesen elfáradva állították fel a sátrakat valahol a folyó partján, tábortüzet raktak,

vacsoráztak, beszélgettek. „Utolsó este szükségállapotot hirdettünk, mert nem találtunk időben élelmiszerboltot. A vacsora szigorú takarékossági intézkedésekhez igazodott, a másnapi reggelit leszavaztuk és napközben az utolsó kenyeret adagoltuk ki, pontosan megszámolva a szeleteket. Krassó előtt a folyton visszaforduló kanyarokban már senki sem hitt megérkezésben”. Hét napig tartó evezés után kora délután érkeztek meg a krassói komphoz, és kihurcolkodtak Imets Levente portájára, kinek édesapja frissen főtt bográcsgulyással várta a csapatot.

Pándi Annamária