A ballagási ünnepségek után hamar elkezdődtek az érettségi találkozók. Mindkettő szép eseménye az életnek. A ballagók előre néznek, tekintetük átvillan a végtelen horizonton; jelmondatot, mottót, életigét választanak; számukra úgy tűnik, semmi sem lehetetlen, mert fiatalok, álomvilágban élnek, úgy gondolják, hogy mindent ők kell elvégezzenek az egy helyben toporgó emberiség helyett. Akik érettségi találkozókra gyűlnek össze, visszafelé tekintenek; a jelmondatok, mottók és életigék számonkérésére válaszolnak a felnőtt ember alázatával, annak tapasztalatából tudják, hogy legszebb álmainkat is képes megcsonkítani a kegyetlen élet, mert az idősebbek többször ráébrednek a valóságra. A ballagók csak a győzelemben hisznek. Az érettségi találkozókra érkezők megtanultak veszíteni is, tudják, hogy az ember sok esetben még a saját életének is csak a társszerzője lehet, hogy a türelem érleli meg igyekezetüket ízes, tartalmas életté. Kinek van igaza? A ballagóknak vagy az érettségi találkozók részvevőinek? A legnagyobb művészet: derűs szívvel megöregedni. Aligha módosíthatták volna szebbé egykori jelmondatukat. Ebben a választásban az érett, józan ész, a valóságérzék hallatta a hangját. Túl az élet legalább kétharmadán felismerték, hogy még mindig van elvégzendő feladatuk: derűs szívvel megöregedni. A megöregedés az egyik legnehezebb feladat az emberi fejlődés során. Az emberi természet mintha lázadozna a saját trónfosztása ellen, hiszen a megöregedés ezt jelenti. Megöregedni nehezebb, mint meghalni, mert egyszerre és egészen lemondani valamilyen javunkról kevésbé fáj, mint naponta és apránként feláldozni. Az öregedés folyamata nagy felszólítás az embernek, hogy növekedjék az emberségben, és teljesen önmagává legyen. Az élet őszén lévő ember már nem ígéret, hanem beteljesülés, az ősz kissé kesernyés leheletével. Ballagók és tíz-hatvan éves találkozókra gyűlnek ma össze sokan–sokan derűs szívvel, arccal és mosollyal, hogy vissza és előre nézzenek.

Elek György