Dohi Szabolccsal, Újváros község Kőszegremetén élő tanácsosával jártuk be a település néhány részét, hogy megismerjük az itt élő emberek életét, a tanácsoson keresztül azokat a problémákat, amelyekkel az ott lakók megküzdenek.

Dohi Szabolcs ősei több nemzedékre visszamenően kőszegremeteiek. Ő maga sem tudná elképzelni, hogy elhagyja ezt a települést. Úgy véli, vannak csábítások, de azok számára nem olyan meggyőzőek, hogy bizonytalanra váltsa a biztosat. Elképzelhető, hogy vannak olyan települések akár itt az országban, akár külföldön, ahol jobban meg lehet élni, egy dolog azonban biztos, mindenhol dolgozni kell. Ha pedig így van, akkor miért ne dolgozzon és éljen az ember az övéi között?! Ő jól érzi itt magát feleségével és három gyerekével, egyikük már tizenhét éves, az ikerpár pedig tizenegy.

Munkásból vállalkozó

— Szerszámlakatosként kezdtem az Unio avasfelsőfalui részlegén — meséli Dohi. — Nem igazán kedveltem a gyár bezártságát, az állandó utasításokat, persze a végén csak a kényszer vezette azt is, aki utasítást adott, azt is, akinek azokat el kellett végezniük. Az 1989–es változások után, amikor meghallottam, hogy visszaigényelhetem szüleim elkobzott földjeit, felcsillant bennem a remény, hogy végre én is a magam ura lehetek. Ötven ár gyümölcsössel kezdtem, akkor ez is soknak tűnt, hiszen mindent zéróról kellett kezdeni. A visszakapott föld csak lehetőséget adott arra, hogy az új körülményeknek, az elvárásoknak és a piaci igényeknek megfelelően újítsam fel, természetesen a minimális feltételek között. Akkor még nem voltak gépek, nem voltak olyan csemeték, amelyekből jól termő fát lehessen nevelni. Nem voltak olyan vegyszerek, amelyek felhasználásával eladható gyümölcsöt lehetett termeszteni. Mindent apránként, lépésről lépésre kellett bevezetni, nagyon sok munkával, nagyon sok odafigyeléssel, ha lehetséges szakértelemmel, és állandó bizonytalanságban, mert sosem lehet tudni, hogy mikor jön egy korai fagy, egy nagy szárazság, vagy bármilyen természeti csapás, ami mindent tönkre tesz, és oda lesz minden munka, minden befektetés, minden megálmodott terv.

Gyarapodás

— Az ötven ár gyümölcsöt húsz év alatt sikerült hat hektárra növelni — folytatja a gazda. — Több parcellában termesztek almát. Hogy ezzel mennyi gond van, azt kár lenne elmesélni, mert úgysem hinné el senki. Az én munkaidőm reggel öttől este tizenegyig tart, de akkor sem érzem sokszor úgy, hogy nyugodtan hajthatom le a fejem. Az idei termés a szárazság miatt negyven százalékkal kevesebb lesz a tavalyinál. A csapadékhiányt ilyen nagy területen nem lehet pótolni. A település nagy részén van vezetékes víz, de az csak a háztartási fogyasztásra használható. Kőszegremete a lakosság számához viszonyítva óriási nagy területen fekszik. A gyümölcsösök nagy része jóval a falun kívül van, sok helyen még forrás sem fakad. Az almát el lehet adni, de aránylag olcsó áron. És ami különös: körülbelül tíz éve szinte ugyanazt az árat adják a felvásárlók, holott a kiadások szinte a kétszeresére emelkedtek. Gondoljunk csak az üzemanyagokra, a vegyszerekre, a műtrágyákra stb. Mivel nem rendelkezünk hűtőházzal, szedés után ajánlott megszabadulni a terméstől, mert ami megmarad, annak nagy része csak pálinkának jó.

Megsárgult határ

Itt–ott lekövezett mezei úton haladunk, amelyen traktorral, szekérrel, no meg terepjáróval lehet közlekedni. Dohi Szabolcsnak tizenkét hektár szántója is van, amelyen búzát, kukoricát és napraforgót termeszt. Ezeknek a kultúráknak sem kedvezett a szárazság. Búzából három tonna termett átlagban egy hektáron. Négy tonnánál a legjobb évben sem terem több, tudni kell ugyanis, hogy Kőszegremete nem egy szántóföldi vidék. Itt a szőlő és a gyümölcsök megteremnek, de szántónak nem jó az itteni talaj. Nem véletlen, hogy a földeknek csak a negyven százaléka van megművelve. Ha csupán Sárközújlakhoz hasonlítjuk, amíg Sárközújlakon egy hektár földön megterem tíz mázsa szemes kukorica, Kőszegremetén nem terem meg csak hat mázsa csöves. A búzának segített a májusi és a júniusi eső, a kukorica és a napraforgó korán megszáradt, ezért nagyon gyenge termésre lehet számítani. A kukoricán nincsenek csövek, ahol van, azok nagyon aprók és nincsenek kifejlődve a szemek. Hasonló a helyzet a napraforgóval is. A napraforgófejek kicsire nőttek, a szemek is ritkák és kicsik. A csíkos szemű magot termesztik, mert azt helyben felvásárolják. Tavaly még negyven liter olajat adott a felvásárló egy mázsa napraforgómagért, az idén csak húsz litert ígér. Ezt nem lehet úgy venni, hogy fele áron veszi át, mert a megtermesztése sokkal többe kerül, mint az elmúlt évben került, de nincs mit tenni, oda kell adni, mert nincs más lehetőség az értékesítésre, olajra pedig szüksége van a családnak. Régebben annyi olajat adtak a napraforgómagért, hogy eladásra is maradt, ma már egyre kevesebb.

Állattartás

Dohi Szabolcs rájött arra, hogy a búzát és a kukoricát nem érdemes eladni, mert az az ár, amit kap érte, kevesebb mint amennyit befektet. Előbb fejőstehén tartással próbálkozott, mert a tejért kapott pénz biztos jövedelem volt, amire havonta lehetett számítani. Egy idő után azonban egyre kevesebbet fizettek a tejbegyűjtők, nem is vettek át annyi tejet, mint amennyit a tehéntartók megtermeltek. Kőszegremetének több mint háromszáz hektár kiváló legelője van, de egyre kevesebb a szarvasmarha. A gazdák rájöttek arra, hogy ma már nem fejősteheneket érdemes tartani, hanem borjút. Igen ám, de ahhoz, hogy borjú szülessen, szükség van tehénre is. Mivel nincs annyi tehén, az okosabb gazdák megvásárolják a kisborjút, azt nevelik egy olyan korig, amikor a legjobb az ára, és akkor eladják. Nem érdemes túl sokáig tartani, mert egy hat hónapos borjúnak is annyi az ára, mint egy másfél évesnek. Így kezd kialakulni egy olyan szokás, hogy a gazdák nagy része három tehenet tart, hogy megkapja a szarvasmarha után járó támogatást, ezek mellett annyi borjút nevelnek, amennyire lehetőségük van. A disznótartás sem tűnik kifizetődőnek, éppen ezért csak annyit tartanak, amennyi a család számára szükséges, no meg még ki-ki annyit, amennyire esélyt lát, hogy eladja.

Pálinkafőzés

A falu széle felé haladva egyre keskenyebb és egyre rosszabb úton haladunk a pálinkafőzde felé. Ez a település egyetlen pálinkafőzdéje, bár Kőszegremetén nincs olyan ház, ahol nem főznek pálinkát. Mindenkinek van kisebb vagy nagyobb szilvása, sokan nevelnek körtefát, vannak, akik cseresznyéből és meggyből főznek, a legtöbben almából, mert abból van elég. Ami elromlik vagy nem lehet eladni, mind az üstbe kerül. Sokan főznek törkölyt, és aki nem tudja értékesíteni a borát, az borpárlatot főz, mert azt akár ötven évig is el lehet tartani. Az Avas mindig híres volt a pálinkájáról, de nem minden pálinkafőzős tudja elmondani azt, amit Dohi Szabolcs. Az idei megyei pálinkafesztiválon ő kapta a második díjat, de fanyar mosollyal megjegyezte: nem biztos, hogy az a néhány századnyi pontkülönbség, ami az első és a második díjas között volt, reális. Amikor pohárba töltötte, mind a színe, mind az illata és az íze azt sugallta, hogy valóban jó italról van szó, aminek az ereje próbára is teszi a kóstolgatót. Az idei főzési szezon csak két hét múlva indul be, de a három üst — kettő a vodka főzésére, egy a tisztázásra — már készen áll. Huszonnégy óra alatt ötezer liter cefre kerül az üstbe, amiből annyi pálinka készül, amilyen a hozott anyag minősége. Az idén a szilvának kevesebb a folyadéktartalma, de sok benne a cukor, ami azt jelenti, hogy kevesebb lesz a pálinka, de jobb lesz a minősége.

Elöregedés

Visszafelé haladva a település központjába, Dohi Szabolcs szóvá tette, hogy a mai ember valahogy más, mint azok az idősebb emberek, akikkel ő még gyerekkorában találkozott. Túl nagy szabadságot kapnak a mai fiatalok, amivel nem tudnak igazán élni. Nem várja el tőlük senki, hogy úgy éljenek, mint nagyszüleik, de az sem lehet, hogy mindenben másra várnak. Panaszkodnak, hogy nincs munkahelyük, de ha dolgozni kell, válogatnak. Kőszegremetén nagyon sok alkalmi munkásra van szükség: egy napszám negyven lej és az élelem, de kevesen jelentkeznek napszámos munkára, akik jelentkeznek, nem veszik komolyan a munkát. A fiatalok nagy része — főleg a lányok — elmennek a faluból, a fiúk pedig nem igyekeznek családot alapítani. Egyre kevesebb a fiatal házas, ami természetesen magával hozza azt, hogy egyre kevesebb gyerek születik, ennek pedig az a következménye, hogy előbb megszűnt az V–VIII. osztály, de megszűnőben van az I–IV. osztály is. Jelenleg két összevont osztály van, az I-III. és a II-IV. Az óvodának sem lesz nagy jövője, az pedig elég nehézkes lesz, hogy az óvodáskorú gyerekeket Avasújvárosba szállítsák. Kőszegremetének felújított iskolaépülete van, aránylag jól felszerelve. De üresen áll az orvosi rendelő is, ami nagy gond egy kiöregedő településen, hiszen az idős, beteg emberek Avasújvárosba kell menjenek orvosi ellátásra, Kőszegremetén még egészségügyi középkáder sincs, sőt egy olyan személy sem, aki be tud adni egy injekciót vagy elsősegélyt tud nyújtani. Lassan befejeződik a kultúrotthon felújítása, de mi lesz a szerepe öt–tíz év múlva, amikor már nem lesznek esküvők, nem lesznek iskolások, akik akár egy évzáró ünnepélyt tartsanak ott.

Búcsúzáskor kezet nyújtott a tanácsos és arra kért, hogy menjünk gyakrabban Kőszegremetére, mert nem árt az, ha róluk is olvasnak a megye más településeinek a lakói. Kőszegremete valamikor egy elszigetelt település volt az Avasban, sokáig Ráksa árnyékában, ma már nyitottabbá, elérhetőbbé vált, sajnos a nyitott kapun, a felújított úton többen mennek el, mint ahányan érkeznek. Meglepetést okozott sokak számára, amikor megtudták, hogy egy család Németországból költözik Kőszegremetére, valamikor ott éltek az őseik, ők erről tudomást szereztek, ide utaztak, megtetszett nekik a vidék, házat vettek és itt szeretnének letelepedni. Induláskor visszanéztünk a Domokos-dombra, ahol gróf Széchenyi István emlékműve figyelmeztet arra, hogy: „Közintelligencia, egyedüli valóságos erő; ennél előbb utóbb nagyobb hatalom nincs; s azt a lehető legnagyobb magasságra fejteni, legszentebb hazafiúi kötelességünk; — mert annál nagyobb jót nem tehetünk hazánknak. … Csak ott mennek a dolgok jól — ahol pl. a szabó, szappanfőző, cukrász etc. és mindenki más is meg van győződve róla, hogy az ő iparán, az ő üzletén fordul meg az állam sorsa!”

Elek György