Az elmúlt napokban országszerte szerveztek rendezvényeket Románia nemzeti ünnepe alkalmából. Mindenhol elhangzott: december 1. a legnagyobb román állami ünnep. A történelmet valamennyire ismerő magyarnak viszont gyásznap, Erdély elcsatolásának napja. A magyaroknak ezen a napon a gyulafehérvári ígéretek soha be nem tartása, az örökös román szószegések jutnak eszükbe. Mert mit ígértek akkor?

„Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.”

Ha ezeket az ígéreteket betartották volna, ma a romániai magyarság teljes körű autonómiával rendelkezne. A Gyulafehérvári Kiáltvány lényege az, hogy nem a Kárpátokon túli, hanem erdélyi románok fogalmazták meg, akik ismerték az erdélyi sorsot, maguk is megélték a kisebbségi létet. Hol tartunk most? Románia alkotmánya szerint az ország még mindig egységes nemzetállam, a hivatalos nyelv a román. Haladó gondolkodású románok is vallják, hogy december 1. román érték, de nem tekinthető Románia nemzeti ünnepének, mivel csak a román nemzet ünnepe. A moldovai románok sem tekintik nemzeti ünnepüknek, hiszen nincs meg a kötődés, a közös érzés, amivel azonosulhatnának. A romániai kisebbségek számára pedig ez az ünnep nem más, mint a kisebbségi jogoktól való megfosztás. Ennek ellenére a mindenkori román hatalom elvárja, hogy minden román — határon innen és túl — és minden Romániában élő más nemzetiségű állampolgár tűzze fel a román kokárdát, örüljön annak, hogy Erdélyt Romániához csatolták és legyen büszke arra, hogy Romániában él. Büszkeségből, félelemből, emberi gyarlóságból, a hatalomhoz való ragaszkodásból vagy nem tudni miért, az elmúlt napokban magyar polgármesterek is szerveztek ünnepi megemlékezést december 1. tiszteletére. Bizonyára ezt azzal magyarázzák, hogy a polgármester a község valamennyi lakosának a polgármestere. Érdekes, hogy ezek a magyar anyanyelvű polgármesterek nem szerveztek rendezvényeket a Romániában szintén hivatalos ünnepnek számító Magyar Nyelv Napján. Nem szerveztek, mert erre nem kaptak utasítást. Szomorú tapasztalat az, hogy az emberek könnyen beletörődnek a sorsukba és hamar oda tudnak simulni a hatalomhoz. Az emberek nagy része már abban az időben nem vette komolyan Ady Endre félelmeit és figyelmeztetéseit, Reményik Sándor panaszait vagy Kós Károly kiáltó szavait, hanem nagyon sokan igyekeztek beépülni a hatalomba, még akkor is, ha az olyan lemondásokkal járt, ami egy nemzet sorsát negatív irányba határozta meg. Így van ez ma is, amikor Romániának szász elnöke és erdélyi miniszterelnöke van.

Elek György