Nagykároly

Debreceni vendégek a Kalazanciban

2016.06.07 - 09:00

Közös eseményt szervezett a nagykárolyi Kalazanci Szent József Líceum és a debreceni Szent József Gimnázium a Nemzeti Összetartozás Napján.

Debreceni vendégek érkeztek a nagykárolyi középiskolába tegnap délelőtt. Nem első alkalommal látták vendégül a magyarországi iskola tanulóit a kalazancisok, hiszen ez a harmadik év, hogy a Rákóczi Szövetség pályázatán keresztül a debreceni Szent József Gimnázium tanulói a nagykárolyiakhoz érkeznek. A mostani (hétfői) egész napos találkozó a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja apropóján szerveződött.

A nagykárolyiak látták vendégül a debreceni iskola népes csapatát. Változatos programokkal készültek a házigazdák, melyek között számtalan sportprogram, vetélkedő, városnéző közös program és táncoktatás is helyet kapott.

Kocsis Aliz igazgatónő kérdésre válaszolva elmondta, nagy öröm számukra, hogy rendszeresen együttműködhetnek a debreceniekkel, hiszen a kapcsolattartás és tapasztalatcsere mindkét iskola számára kiemelt fontossággal bír.

„Március 15-én és október 6-án, két nemzeti ünnepünk kapcsán találkoztunk egymással, s mindkétszer közös ünnepet szerveztünk, melyen mind a két iskola diákjai felléptek. Most úgy döntöttünk, hogy eltekintünk a szigorúbban vett kulturális programoktól, s inkább 'a hétköznapokban is jó együtt' elv alapján készültünk eseményekkel. A változatos sportprogramok mellett a cserkészcsapatunk is képviselteti magát, s az iskolában lebonyolított rendezvényeket követően városnézésre is sort kerítünk majd. Ellátogatunk a parkba és lehetőség szerint a kastélyt is megtekintjük. A focimeccseken és egyéb sportos vetélkedőkön kívül a Rekettye Kulturális Egyesület képviselője, Székely Sára néptánc- és népdaloktatást is tart majd. A rendezvények közös koszorúzással érnek véget, a Petőfi-szobornál” — mondta el az igazgatónő.