A Károlyi-kastély lovagtermében hangszereik segítségével emlékeztek Deák Endrére egykori társai, a nagyszámú közönség pedig a reneszánsz muzsika élvezetével.

Carmina Renascentia – reneszánsz énekek. Ez volt a címe a régizene-koncertnek, melyet hétfőn délután 19 órától tartottak a Károlyi-kastélyban. Az esemény miértje szomorú, mivel emlékkoncert volt ez, a nemrég elhunyt lantművészre, zenetudósra, Deák Endrére emlékeztek egykori társai, tanítványai: Keresztesi Ildikó, Caius Hera, Karácsonyi Ildikó, Maczalik Arnold, Lőrincz Szilveszter, Vezér János és a mindössze tízesztendős Kóbori Ágnes.

Az érdeklődés igen nagy volt, a kastély lovagterme színültig megtelt, a közönség nagyobbik része már nem kapott ülőhelyet, de ez a nagyjából egyórás koncertet hallgatva nemigen zavart senkit. Bevezetésként Keresztesi Ildikó, a szervező szólt Deák Endréről, hatásáról, jelentőségéről, majd következett az, aminek a mester életét szentelte: a zene, a reneszánsz korból. Az előadott darabok részben szorosabban is kapcsolódtak Deák Endre életművéhez. A koncert első felében azokból a gyulafehérvári himnuszokból csendült fel néhány, melyeket gyakorlatilag ő fedezett fel 1982-ben. Elhangzottak továbbá ezekhez kapcsolódó dallamok, variánsok, főleg német világi dalok. Az akkori kor tánczenéjét is megszólaltatták a fellépők. Praetorius világi műveinek gyűjteményét, a Terpsichore-t 1612-ben, pontosan négyszáz éve adták ki, ennek apropóján válogattak belőle néhány táncot. És ha már tánczene, akkor a táncosok sem hiányozhattak, a reneszánsz mozgáskultúráját Enyedi Bálint, Komlódi Kinga, Horváth Dávid és Enyedi Anna Regina mutatták be a közönségnek.

Az előadás végén Maczalik Arnold tartott rövid emlékező beszédet. Elmondta, ő hogyan és mit tanult Deák Endrétől: nemcsak zenét, hanem az anyagin túli értékekhez való ragaszkodást. Felidézte Deák Endre alakját, értékközpontú életszemléletét, hatalmas, kategóriákat-sémákat nem ismerő műveltségét. A koncertvégi vastaps nem csak az aznapi fellépőknek szólt.

Fischer Botond