A tudományról és a gondolkodásról hallhatnak előadásokat azok az érdeklődők, akik február 13-án, hétfőn 18 órától a Red Hat Yardban töltik majd délutánjukat.
A Darwin-nap alkalmából szervezett rendezvényen négy hazai és határon túli fellépő lép a hallgatóság elé, akik különböző témákat közelítenek meg különböző szemszögekből, és a természettudományról szóló érdekességeket osztanak meg a szatmáriakkal.
Dr. Rózsa Lajos – a budapesti Evolúciótudományi Intézet és Ökológiai Kutatóközpontból – a Mi fán terem a természettudomány, és mire való egyáltalán? címmel tart előadást, dr. Tari Annamária — budapesti klinikai pszichológus, pszichoterapeuta — pedig az információs korban lévő érzelmi reakcióinkról beszél (Érzelmi reakcióink az Információs Korban az előadás címe).
A kolozsvári BBTE Geológiai Intézet magyar tagozatáról érkező dr. Silye Lóránd Minek nekünk földtudomány? címmel tart majd előadást, Kiss Benjamin – a budapesti Magyar Biotechnológus-hallgatók Egyesülete részéről — pedig A biotechnológia napjainkban című előadással repíti más dimenziókba a nézőket — Kiss Benjámin előadása nyomokban kvízt is tartalmaz.
A belépés ingyenes, a szervezők szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt.
Hírszerkesztő