Sport

Dari Helga második lett Magyarországon

2015.02.25 - 13:02

A nagykárolyi asztaliteniszező a jövő héten a magyar válogatott színeiben debütál majd a minikadett korosztályos Európa–bajnokságon.

A második helyen zárt Dari Helga, a Nagykárolyi Tapo Diákklub korábbi asztaliteniszezője a magyarországi Újonc Húszak–bajnokság hagyományos körmérkőzéses versenyét. A legfiatalabb korosztály megmérettetésén az ország legjobb húsz sportolója mérkőzött meg, a kontinens egyik legeredményesebb klubjához, a budapesti Statisztika PSC-hez szerződő Helga pedig tizenegyedikként várhatta a küzdelmeket. Mircea Podoba egykori tanítványa összesen három mérkőzést kapott ki, mindegyiket 3–2 arányban (kétszer a végső győztes Drabant Anita, egyszer Menkő Veronika verte, utóbbi bronzérmes lett). Emellett hét meccset nyert meg 3–0-ra, egyet 3–1-re, kettőt pedig 3–2-re, így a verseny végén a dobogó második fokára állhatott, amely további 140 pontot jelent számára a magyarországi ranglistán. Ezzel már a 6. helyen áll a 13 évesek (újonc) táblázatában és csak 132 pont a hátránya a harmadik helyen álló, és a Újonc Húszak–bajnokságán bronzérmes klubtársa, Menkő mögött.

A nagykárolyi lány remek teljesítménye meggyőzte a magyar korosztályos válogatott szakmai stábját is, így meghívták a mini–kadett Európa–bajnokságra, Pozsonyba. Dari Helga március 5-én küzd majd először pályafutása során a magyar válogatottban.

A szlovákiai Eb-b egyébként a román válogatottal tart majd a nagykárolyi Szilaghi Pál is. A Székelyudvarhelyi Iskolai Sportklunbál igazolt asztaliteniszező jelenleg a hazai 8–10 évesek (junior IV korosztály) rangsorát vezeti.

Archív felvétel