A spanyol Joan Barreda Port győzött a motorosoknál a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali nyolcadik szakaszán, összetettben pedig francia David Casteu vette át a vezetést.
Az autósok gyorsasági szakaszán zajló versenyt heves esőzések, illetve a folyók magas vízállása miatt félbe kellett szakítani. A gyorsasági szakaszt már eleve lerövidítették, de így is csak a motorosok tudtak végigmenni még időben a kijelölt útvonalon. A kamionosok szombati versenyét törölték. A motorosok után indult autósok közül csak mintegy tucatnyian jutottak túl a kijelölt gyorsasági szakaszon.
A versenyt felügyelő testülete úgy döntött, hogy azok az autók, amelyek nem értek célba, mielőtt a szakaszt félbeszakították, megkapják annak az autónak az idejét, amelyik legutoljára áthaladt a célvonalon. A szombati szakaszt egyébként Guerlain Chicherit nyerte meg.
Ez azt jelenti, hogy az összetettben Stéphane Peterhansel nagy előnyhöz jutott. A magyar páros, Szalay Balázs és Bunkoczi László helyzetén sokat nem változtatott ez az eredmény, ők továbbra is a 29. helyen állnak az összetettben.
Az Argentínában haladó mezőnynek szombaton Saltából Tucumánba kell eljutnia.
A mezőny vasárnap pihent, majd hétfőn Tucumánból Córdobába hajt, a résztvevőkre nagyjából 850 kilométer, benne közel 600 kilométeres szelektív szakasz leküzdése vár.
Fotó: dakar.com