Hatalmas kapushibák után születtek meg szombaton Temesváron a bajnoki labdarúgó-mérkőzés találatai. Így 1–1-es döntetlennel ért véget a Temesvári ASU Poli és a Szatmárnémeti FC Olimpia meccse. Az Oli ötödik mérkőzésén veretlen.
Többnyire napos időben, de az előző napi esőzések miatt sáros, mély pályán rendezték szombaton délután a temesvári Știința pályán a ASU Poli – Szatmárnémeti FC Olimpia másodosztályos bajnoki labdarúgó-mérkőzést, amely a vendégeknek remekül kezdődött. Bogdan Andone vezetőedző legényei gyakorlatilag 1–0-ról indították a mérkőzést, ugyanis a második percben sikerült megszerezni a vezetést jelentő találatot: Vasile Pop beadásánál a temesváriak kapusa, Gkakos kezei között kicsúszott a nedves, sáros labda, amely így Pană elé került, az Olimpia játékosa pedig csak rutinfeladatot teljesített azzal, hogy beküldte a lasztit a hálóba (0–1).
A folytatásban is mezőnyfölényben játszott az Olimpia. Andone legényeinek technikás megoldásai viszont egyre kevésbé voltak hatékonyak, hiszen a gurított passzoknál a labda sok esetben lelassult a sáros pályán. Így a szabálytalanságok száma is egyre nőtt, mígnem a temesváriak játékosa, Dănuţ Bilia két sárga lapot is begyűjtött öt perc alatt: mindkét lapos figyelmeztetést az első félidő hajrájában kapta, így a szünetet jelző sípszó előtt az ASU Poli már emberhátrányban játszott. A negyedórás pihenő a legjobbkor jöhetett Sorin Brîndescu edzőnek, hiszen volt ideje átgondolni a temesvári stratégiát a második félidőre. Ez be is vált, ugyanis az ASU Poli emberhátrányban már egyenlő ellenfele volt az Olinak. Az egyenlítő találat is korán megszületett, de ehhez is szükség volt egy kapushibára: Mădălin Stancu 25 méterről, a pálya bal oldaláról emelt a kapu felé egy labdát szabadrúgásból, amely a hálóban landolt; egy játékos sem ért az ívelt labdához, Iulian Anca-Trip pedig árnyékra futott (1–1).
A folytatásban már csak kisebb helyzetek alakultak ki a kapuk előtt, de gól már nem született. A hajrában Ciul mentett még egyet a kapu előtt, így — a mérkőzés összképét tekintve — mindkét csapat megérdemelte a pontot. Igaz, az Olimpia három pontért utazott Temesvárra, és a lehetőség meg is lett volna, tekintve, hogy korán gólt szerzett és emberelőnyben játszhatott a második félidőben. Az idénybeli eredmények is azt sejtették a találkozó előtt, hogy a három pontot a sárga-kékek hozzák el. Viszont a körülményeket tekintve nem lehetünk elégedetlenek, sőt, azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az Olimpia az ötödik mérkőzésén is veretlen maradt: három győzelem és két döntetlen után. És ehhez hozzá lehet adni a szászrégeniek elleni kupameccsen aratott sikert is. Ez utóbbi eredménynek köszönhető, hogy a szatmáriakra szerdán újabb mérkőzés vár, hiszen a Román Kupa tizenhatoddöntőjének a találkozóit rendezik. Mint ismeretes, az Olimpia idehaza játszik 14.30 órától a vendég CS Mioveni ellen.
„Egy elfogadható eredmény született. Sajnos egy nehéz pályán játszottunk, főleg a második félidőben okozott gondot a játéktér minősége, mert egyik csapat sem tudott a kombinatív játékra építeni. A szünetben külön felhívtam a fiúk figyelmét arra, hogy a rögzített helyzeteknél nagyon figyeljenek, mert másként úgy sincs esélye az ASU-nak, hogy gólt rúgjon nekünk. Sajnos nem figyeltek annál a szabadrúgásnál, amelyből kiegyenlített az ellenfél” — értékelt Andone.
Liga 2, 13. forduló
Temesvári ASU Poli – Szatmárnémeti FC Olimpia 1–1 (0–1). Gólszerzők: Stancu (52. perc), illetve Pană (2.).
ASU Poli: Gkakos – Motreanu, Gălan, Bilia, Taub, Stancu, Teuţ (Mărgărit, 80. perc), D. Constantinescu, Birău, Ghinescu (Blănaru, 65.), Bădăuţă (Telescu, 85.). Vezetőedző: Sorin Brîndescu.
Olimpia: Anca-Trip – Ciul, Heil, Mureşan (Krausz, 58. perc), Iuhas, Onicaş, V. Pop, Rus, Pană, D. Muntean (Faur 58.), Kanalos (Feier, 65.). Vezetőedző: Bogdan Andone.
Kiállítva: Bilia (45+1. perc).
További eredmények
Tatrangi Unirea – Academica Clinceni 2–2
ACS Berceni – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–1
CSM Râmnicu Vâlcea – Nagyváradi Luceafărul 3–0
Foresta Suceava – Şoimii Pâncota 14–0 (a pankotaiak 9 mezőnyjátékossal és egy kapussal jöttek el a mérkőzésre)
Dacia Unirea Brăila – Brassói FC 1–0
Resicabányau Metalul – CS Mioveni 0–0
CS Baloteşti – Bukaresti Juventus 0–2
Aradi UTA Bătrâna Doamnă – Dunărea Călăraşi 2–0
Chindia Târgovişte – CS Afumaţi 1–0.
1
Juventus
13
11
1
1
45–3
34
2
Foresta
13
9
1
3
40–17
28
3
Brassó
13
8
4
1
25–13
28
4
Chindia
13
9
0
4
23–12
27
5
Sepsi OSK
13
7
4
2
24–9
25
6
Mioveni
13
7
4
2
17–8
25
7
OLIMPIA
13
7
3
3
30–11
24
8
UTA B. D.
13
7
2
4
22–14
23
9
Afumaţi
13
6
2
5
33–12
20
10
Vâlcea
13
5
4
4
19–14
19
11
Brăila
13
6
1
6
17–20
19
12
Călăraşi
13
4
4
5
13–15
16
13
Luceafărul
13
5
1
7
10–12
16
14
Clinceni
13
4
3
6
22–25
15
15
Baloteşti
13
3
4
6
14–18
13
16
Tatrang
13
3
4
6
15–20
13
17
Resica
13
3
1
9
11–29
10
18
ASU Poli
13
2
3
8
14–27
9
19
Berceni
13
0
1
12
6–32
1
20
Pankota
13
0
1
12
1–90
1
Szöveg: Pesek Attila
Fotó: Emanuel Titus Iliesi