Programajánló

Csütörtökön: Erdőd Napja

2013.08.14 - 08:23

Erdőd Város Napját minden évben augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján rendezik meg, mivel a városközpontban sok a római és görögkatolikus, valamint ortodox vallású lakos, akik ezen a napon tartják búcsúünnepüket.

A római katolikus templomban 11 órától tartanak szentmisét, ahova a hívek többsége a Németországból hazalátogató rokonaival érkezik. A városnapi rendezvények szervezője az Erdődi Polgármesteri Hivatal. Az esemény 12 órakor kezdődik a helyi mazsorettek és az erdődi fúvószenekar utcai felvonulásával. A hivatalos megnyitó 13 órakor lesz az erdődi vár mellett elhelyezett színpadon, amikor felcsendül Románia, Európa és Erdőd város himnusza. Ezután kulturális műsorok következnek: fellépnek az erdődi Mircea Augustin Művelődési Ház román, magyar és német tánccsoportjai, az erdődi Big Band együttes, Varga Ábel könnyűzene-előadó, egymást váltják majd a bükkaljai népdalénekesek, néptáncosok és hangszeres együttesek. Lesz divatbemutató, közreműködik DJ RYNNO–Silvia. 23 órakor kezdődik Alex Valea koncertje, az éjféli tűzijáték után a berlini Daggu Project következik.