Hiába költött vezetékcserére százmillió eurót az elmúlt években az Apaserv, továbbra sincsenek rendben a dolgok, péntek hajnalban két helyen is csőrepedés volt, elöregedett vezetékekeken.
Az első munkába indulók hívták először a szatmárnémeti Apaserv ügyfélszolgálatát, reggel öt és hat óra tájban két címről is: az úttesten állt a víz csőrepedés miatt a 14-es lakótelep és a 16-os lakótelep egy – egy utcájában. Annyi víz és olyan erővel tört elő, hogy felfeszegette az aszfaltot, a 14-es lakótelepi Tisa sétányon úgy repesztette az aszfaltot a szegélykövek mentén, mintha vágva lett volna. A föld alatti vezeték kirepedése miatt nem csak az úton állt a víz, hanem betört az alagsorokba, térdig érő víz áll olyan pincékben is, ahová eddig soha nem szivárgott be bármennyit esett is. Egy Tisa sétányon lakó férfi szerint nem csak a régi vezetékekkel van a baj, hanem az eldugult csatornákkal is, véleménye szerint ha tiszták lennének az elvezető-csövek, elnyelték volna a kifolyt vizet, ha rendesen karban lennének tartva nem mondták volna fel a szolgálatot a péntek reggeli szerencsétlen esemény idején.
Két oka is volt a balesetnek, az egyik a hetvenes évek óta használatban lévő, elöregedett vezeték, a másik – a gyanú szerint –, a megemelkedett nyomás a csövekben. A csőtöréseknek „járulékos áldozatai” is voltak, a megyeszékhely szinte minden csapján elszíneződött víz folyt a repedésen át a hálózatba beszivárgott szennyeződés és a munkavégzés, illetve a részleges csőcsere miatt. A fogyasztók egyáltalán nem lehetnek bizakodók, a Szamos bal partján lévő lakótelepek alatt szinte kivétel nélkül ilyen régi, a lakótelepek építése idején lefektetett csövek húzódnak, akárhol, akármelyik pillanatban előfordulhat újabb csőtörés.
Másik rossz hír a fogyasztók számára, hogy az Apaserv rendszere úgy van felépítve, hogy bármennyit mutatnak is a fogyasztók vízórái, a kasszába nem annyi víznek az ellenértéke kell hogy befolyjon, amennyi átmegy a mérőórákon, hanem annyinak amennyi a vízművet elhagyja. Az ilyen esetekben előforduló vízveszteségeket a lakosságra hárítja a szolgáltató, akkor is ha nem ők a hibásak a csőtörésért, ha nem is tehettek semmit az elkerüléséért.
Princz Csaba